Udvardy Pannának nem sikerült a bravúr Azarenka ellen

Murányi DomonkosMurányi Domonkos
Vágólapra másolva!
2022.01.17. 06:02
null
Viktorija Azarenka sima győzelemmel lépett tovább a második fordulóba (Fotó: Getty Images)
Udvardy Panna hatvanöt perc alatt két szettben (6:3, 6:1) kikapott a korábbi világelső Viktorija Azarenkától az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság (Australian Open) női egyesének első fordulójában.

 

Udvardy Panna huszonhárom évesen a korábbi világelső Viktorija Azarenkával, az Australian Open kétszeres bajnokával (2012, 2013) vívta élete első Grand Slam-főtáblás mérkőzését. Az eredeti program szerint a találkozó legkorábban – magyar idő szerint – hétfő hajnali 5 órakor kezdődhetett volna el, de a Melbourne Park hármas pályáján Aleksandar Vukic és Lloyd Harris, valamint Madison Brengle és Dajana Jasztremszka egymás elleni meccse is elhúzódott, így Udvardyék csak 6 óra után érkezhettek meg a pályára.

A kaposvári születésű lány nem kezdett megilletődötten, az első gémet adogatóként hozta, de aztán Azarenka átvette a játék irányítását, egymást követő tíz labdamenetből kilencet megnyert, így brékelőnybe került (3:1). A fehérorosz hölgy 3:2-nél, adogatóként vészelte át a legnehezebb perceit az első játszmában, ám két bréklabdát hárítva hozta a szerváját, majd 4:3 után két love game-mel 36 perc után le is zárta a szettet (6:3).

Udvardy a második felvonást is jól kezdte, ezúttal brékkel, utána azonban Azarenka esélyt sem adott neki – kellettek persze a magyar játékos rontásai is ahhoz, hogy sima legyen a vége, de Udvardy mentségére szóljon, hogy nem volt könnyű tartani Azarenka tempóját.

A mérkőzés végül 65 percig tartott, a fehérorosz játékos 6:3, 6:1-re győzött, így 2016 óta először nyert meccset az Australian Openen, és készülhet a svájci Jil Teichmann elleni második körös találkozójára.

Összegzésképp: a magyar lány mindent megtett, ami tőle telt sokkal esélyesebb és nagyobb tudású ellenfelével szemben, de a sok hibája miatt Azarenka lényegében nagyon könnyedén nyert.

„Túlizgultam ezt a meccset, sok magyar szurkolót hallottam, és az izgulás kicsit elvette az élményt – nyilatkozta Udvardy Panna a Hungarian GP Facebook-oldalán. – Jól kezdtem, az elején még rendben volt minden, és összességében szorosabb is lehetett volna. Nem éreztem, hogy sebességben Azarenka letolt volna a pályáról, inkább az volt a gond, hogy a külső dolgokra figyeltem. Fejben és tapasztalatban még sokat kell fejlődnöm.”

A mérkőzés statisztikája
A mérkőzés statisztikája

AUSTRALIAN OPEN (kemény pálya, 75 000 000 ausztrál dollár)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ

Azarenka (fehérorosz, 24.)–Udvardy (magyar) 6:3, 6:1

A modul betöltése néhány másodpercet igénybe vehet…

Legfrissebb hírek

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
2 órája

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

„Fogalmam sincs, mi történik velem” – Zverev most sem lesz első a világranglistán

Tenisz
2025.04.09. 12:36

Egy nappal a Flandria megnyerése után kifütyülték Pogacart Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.08. 17:15

Piros továbbjutott Madridban, az első kiemelt vár rá

Tenisz
2025.04.08. 13:47

Bondár a Billie Jean King-kupán vágna vissza Minnennek

Tenisz
2025.04.08. 10:12
Ezek is érdekelhetik