U21-es ATP-vb: Alcaraz és Korda jutott be a döntőbe

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.11.13. 00:09
null
Carlos Alcaraz lesz Sebastian Korda ellenfele a szombati döntőben (Fotó: AFP)
Carlos Alcaraz három, Sebastian Korda öt játszmában nyert a Milánóban zajló U21-es ATP-világbajnokság pénteki elődöntőjében, így a verseny első két kiemeltjeként ők ketten vívják egymással a szombati finálét.

 

AZ U21-ES ATP-VB-K EDDIGI GYŐZTESEI
2017
Csung Hjon (dél-koreai)
2018
Sztefanosz Cicipasz (görög)
2019
Jannik Sinner (olasz)
A versenyt 2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem tartották meg.

Carlos Alcaraz a világranglista 111. helyezettjét, Sebastian Báezt győzte le három szettben, úgy, hogy négyszer több nyerőt ütött (16, illetve 4) argentin ellenfelénél.

A találkozó mindössze 62 percig tartott.

Az idei wimbledoni bajnokságon 16 közé jutó Sebastian Korda szetthátrányból felállva kerekedett a hozzá hasonlóan amerikai színekben versenyző Brandon Nakashima fölé, így szűk kétórás küzdelem után ő is bejutott a fináléba.

A 18 éves Alcaraz (aki 32. a világranglistán) és a 21 esztendős Korda (39.) korábban még nem játszott egymással az ATP Touron, a szombati vb-döntőben csapnak össze először.

U21-ES ATP-VILÁGBAJNOKSÁG (MILÁNÓ)
ELŐDÖNTŐ

Korda (amerikai)–Nakashima (amerikai) 4:3 (7–3), 2:4, 1:4, 4:2, 4:2
Alcaraz (spanyol)–Báez (argentin) 4:2, 4:1, 4:2

Legfrissebb hírek

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
4 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
8 órája

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
9 órája

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
12 órája

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
Tegnap, 13:27

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
Tegnap, 10:04

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
Tegnap, 9:57

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21
Ezek is érdekelhetik