Tenisz: Raducanu kikapott a világranglista 106. helyezettjétől

Vágólapra másolva!
2021.11.09. 21:30
null
Emma Raducanu kisebb hullámvölgybe került a US Open után (Fotó: AFP)
Emma Raducanu három játszmában, 6:1, 6:7, 7:5-re kikapott a világranglistán 106. kínai Vang Hszin-jütől a linzi kemény pályás női tenisztorna második fordulójában.

 

A US Open bajnoka az első játszmát simán elveszítette, a másodikat rövidítésben megnyerte, majd a harmadikban 4:4-nél és 5:5-nél is elvette a kínai hölgy az adogatását, s Raducanu másodszor már nem tudott egyenlíteni. A találkozó 2 óra 36 percig tartott.


A 19. életévét a héten (november 13-án) betöltő brit lány a New York-i Grand Slam-torna megnyerése óta három versenyen indult el: a linzi viadalt megelőzően Indian Wellsben is kikapott rögtön az első mérkőzésén, míg Kolozsváron a negyeddöntőig jutott.

Vang Hszin-jü pályafutása eddigi legnagyobb diadalát aratta – már ami a legyőzött ellenfelek világranglistás helyezését illeti.

Raducanuval ellentétben a torna második kiemeltje, Simona Halep bejutott a legjobb nyolc közé.

WTA-TORNA, LINZ (235 238 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ (Ágrajz szerint)

Vang Hszin-jü (kínai)–Raducanu (brit, 1.) 6:1, 6:7 (0–7), 7:5
Riske (amerikai, 8.)–Cornet (francia) 6:4, 6:4
Collins (amerikai, 3.)–Minnen (belga) 6:1, 6:2
Van Uytvanck (belga)–Curenko (ukrán) 6:0, 6:3
Cristian (román)–Peterson (svéd) 5:2-nél Peterson feladta
Kugyermetova (orosz, 4.)–Kalinyina (ukrán) 4:6, 6:4, 6:2
Paolini (olasz, 7.)–Cseng Szaj-szaj (kínai) 6:1, 2:6, 6:4
Halep (román, 2.)–Szasznovics (fehérorosz) 7:5, 6:3

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54

Andrejeva a győzelmével top 10-es játékos lesz

Tenisz
2025.02.22. 19:02

Tenisz: Fucsovics Márton csak egy játékot veszített

Tenisz
2025.02.22. 09:47
Ezek is érdekelhetik