Tenisz: megvan a női vb négy elődöntőse

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.16. 08:50
null
Maria Szakkari öröme (Fotó: AFP)
Eldőlt, hogy Anett Kontaveit, Garbine Muguruza és Paula Badosa mellett Maria Szakkari jutott a mexikói Guadalajarában zajló WTA-világbajnokság elődöntőjébe, mivel utóbbi a Chichén Itzá elnevezésű csoport utolsó, harmadik fordulójában nagy csatában legyőzte az első helyen kiemelt fehéroroszt, Arina Szabalenkát.

 

A görög Szakkari 2 óra 50 perces mérkőzésen, három szettben nyert Szabalenka ellen, aki 19 kettős hibát ütött. A 26 éves Szakkari második győzelmét aratta a vb-n, és a Chichén Itzá-csoport második helyezettjeként – Paula Badosa mögött –, 2/1-es mérleggel került a négy közé.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Teotihuacán-csoport utolsó fordulójában Garbine Muguruza legyőzte Anett Kontaveitet. Ők ketten, valamint a cseh Karolína Plísková két győzelemmel zártak, utóbbi maradt le az elődöntőről.

A WTA-világbajnokság történetében most először fordult elő olyan, hogy két spanyol jutott a legjobb négy közé. A spanyol döntő viszont nem jöhet össze, a folytatásban, kedd este 21 órától Badosa Muguruza ellen játszik, a másik összecsapásra pedig a tervek szerint két és fél órával később, éjféltől kerül sor.

WTA-VB, GUADALAJARA
CHICHÉN ITZÁ-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Maria Szakkari (görög, 4.)–Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.) 7:6 (7–1), 6:7 (6–8), 6:3
KORÁBBAN
Iga Swiatek (lengyel, 5.)–Paula Badosa (spanyol, 7.) 7:5, 6:4
A csoport végeredménye: 1. Badosa 2 győzelem (4-2), 2. Szakkari 2 (4-3), 3. Szabalenka 1 (3-5), 4. Swiatek 1 (3-4)

 

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
3 órája

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
Tegnap, 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40

Wimbledon: Stollár párosban, Babos vegyes párosban jutott tovább

Tenisz
2025.07.05. 15:38

Ötven éve lett Arthur Ashe a „fehér sport” úttörője

Népsport
2025.07.05. 09:26

Gálfi nagyot küzdött, de kikapott a 13. kiemelttől Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 14:34
Ezek is érdekelhetik