Billie Jean King-kupa: Svájc játssza a döntőt Oroszországgal

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.05. 23:48
A svájci női teniszválogatott lesz az orosz csapat ellenfele a Billie Jean King-kupa prágai döntőjében, mivel a pénteki második elődöntőben 2–0-ra legyőzte az ausztrál együttest.

Az első egyes találkozón Jil Teichmann a papírformának megfelelően alig több mint egy óra alatt múlta felül a világranglistán közel száz hellyel mögötte álló Storm Sanderst. A második meccs sem lett sokkal hosszabb, ugyanis Belinda Bencic mindössze öt játékot engedett Ajla Tomljanovicnak, így a párosmérkőzésre már nem is volt szükség.

A 39-szeres Grand Slam-tornagyőztes Billie Jean King tiszteletére átnevezett Fed-kupa prágai fináléjában a világ legjobb 12 válogatottja szerepel. A szombatig tartó viadalra eredetileg tavaly áprilisban Budapesten került volna sor – Magyarország három évre nyerte el a rendezési jogot –, de azt a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották, majd idén tavasszal hasonló okokra hivatkozva ismét lemondták a szervezők. Májusban a nemzetközi szövetség (ITF) bejelentette, hogy új helyszínt keres az eseménynek, mert a magyar szövetség elállt a rendezéstől.

Korábban a finálét két csapat vívta, és valamelyik döntős volt a házigazda, az új formátumban azonban egy helyszínen egy hét alatt a legjobb 12 válogatott részvételével rendezik meg az eseményt. A négy háromcsapatos csoportból az elsők jutottak elődöntőbe.

TENISZ, BILLIE JEAN KING-KUPA, PRÁGA
ELŐDÖNTŐ

Svájc–Ausztrália 2–0
Jil Teichmann–Storm Sanders 6:0, 6:3
Belinda Bencic–Ajla Tomljanovic 6:3, 6:2

Korábban:
Oroszország–Egyesült Államok 2–1
Ljudmila Szamszonova–Sloane Stephens 1:6, 6:4, 6:3
Anasztaszija Pavljucsenkova–Danielle Collins 7:6 (11–9), 6:7 (2–7), 2:6
Darija Kaszatkina, Veronika Kugyermetova–Shelby Rogers, CoCo Vandeweghe 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
6 órája

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
10 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54
Ezek is érdekelhetik