Tenisz: Fucsovics az első fordulóban búcsúzott Bécsben

Vágólapra másolva!
2021.10.26. 16:36
null
A biztató kezdés ellenére simán kikapott Fucsovics (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton az első játszmában már 4:1-re is vezetett a világranglista 14. helyén álló brit Cameron Norrie ellen, végül mégis 98 perc alatt két szettben búcsúzott a bécsi ATP-tornától.

Jól kezdődött a mérkőzés Fucsovics Márton számára, hiszen elvette brit ellenfele első adogatását, és miután saját adogatójátéka magabiztosnak volt, hamar 4:1-es vezetésre tett szert az első játszmában. Hiába tűnt azonban úgy, hogy a Cameron Norrie elleni harmadik mérkőzésén végre meg lesz az első győzelme, a brit nem hagyta annyiban: kétszer is brékelte a világranglista 39. helyén álló magyar éljátékost a folytatásban, és 5:4-re fordított. Fucsovics ugyan visszavette a brékhátrányt, de a szett végül rövidítésbe torkollt, s ebben a műfajban ma a brit teniszező bizonyult jobbnak: 58 perc alatt nyerte Norrie az első játszmát.

A folytatásról nehéz érdemben beszélni, Fucsovics elvesztette első két adogatójátékát, s ugyan a brit 5:0-s vezetésénél a magyar teniszező nyert egy játékot, ez kevés volt az üdvösséghez. Norrie második meccslabdáját kihasználva alig 30 perc alatt zsebre vágta a második játszmát, így Fucsovics számára véget is ért a mérkőzés és a bécsi torna is.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ATP 500-AS TORNA, BÉCS (1 974 510 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Cameron Norrie (brit)–Fucsovics Márton 7:6 (7–4), 6:1
Cicipasz (görög, 1.)–Dimitrov (bolgár) 7:6 (8–6), 6:4
Zverev (német, 2.)–Krajinovics (szerb) 6:2, 7:5
Tiafoe (amerikai)-Lajovics (szerb) 6:4, 6:4
Ruud (norvég, 4.)–Harris (dél-afrikai) 7:5, 7:6 (7–2)
Auger-Aliassime (kanadai, 6.)–Berankis (litván) 6:3, 6:2
Novak (osztrák)–Mager (olasz) 7:6 (7–4), 7:6 (7–4)

ATP 250-ES TORNA, SZENTPÉTERVÁR (863 705 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Fritz (amerikai, 5.)–Ruusuvuori (finn) 6:1, 6:4
Ivaska (fehérorosz)–Djere (Györe, szerbiai) 6:3, 6:2
Paul (amerikai)–Martínez (spanyol) 6:3, 6:2
Andujar (spanyol)–Delbonis (argentin) 6:2, 7:6 (7–1)
Van De Zandschulp (holland)–Nisioka (japán) 6:2, 6:2
Millman (ausztrál)–Oliel (izraeli) 6:1, 6:1
McDonald (amerikai)–Geraszimov (fehérorosz) 7:5, 6:4

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
11 órája

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
15 órája

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik