Tenisz: az argentin Dk-játékos bejelentette visszavonulását

A versenyző a Davis-kupában 24 mérkőzést játszott az argentin válogatottban (Fotó: AFP)
Leonardo Mayer argentin teniszező csütörtökön bejelentette a visszavonulását – közölte az MTI.
„A tenisz nagy örömet okozott nekem, kicsi korom óta az életem része, de úgy érzem, itt az ideje befejezni ezt a csodálatos fejezetet" – írta közösségi oldalán a 34 éves sportoló.
Mayer 18 szezont töltött a profik között, az ATP-sorozatban ötször volt döntős, 2014-ben és 2017-ben Hamburgban győzött, 2014-ben Vina del Marban, 2015-ben Nizzában és 2018-ban Hamburgban veszített. Karrierje legjobbjaként 21. volt a világranglistán 2015 nyarán.
A Davis-kupában 24 mérkőzést játszott az argentin válogatottban – 2016-ban tagja volt a győztes csapatnak –, egyesben 11 győzelem mellett négyszer kikapott, párosban négyszer nyert és ötször veszített.
(MTI)
Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem
Tenisz
2025.10.20. 18:06

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben
Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt
Tenisz
2025.10.18. 07:48
Ezek is érdekelhetik





