US Open: hiába húzták be a tetőt, beázott a Louis Armstrong Stadion

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 10:38
null
Hiába húzták be a tetőt, beázott a Louis Armstrong Stadion(Fotó: Getty Images)
Az Ida hurrikán miatti viharos időjárás következtében beázott az amerikai nyílt teniszbajnokság egyik helyszíne, a Louis Armstrong Stadion.

Az argentin Diego Schwartzman és a 2017-ben döntős dél-afrikai Kevin Anderson mérkőzése szerdán helyi idő szerint 19.20-kor kezdődött a Louis Armstrong Stadionban, amelynek a heves esőzés miatt behúzták a tetejét, de a természetes szellőzés miatt kialakított nyílásokon keresztül a csapadék mégis a pályára került.

Az első, több mint félórás kényszerszünetet az első játszmában, 5:5-ös állásnál kellett elrendelni, a másodikat pedig a második szett elején, mivel a tócsák egyre nagyobbak lettek, és Schwartzman elcsúszott az egyiken. Ezt követően játékra alkalmatlannak nyilvánították a pályát, ezért a két teniszező az Arthur Ashe Stadionban folytatta a mérkőzést, de csak két és fél órás szünet után, mivel meg kellett várniuk, hogy ott a görög Sztefanosz Cicipasz és az olasz Adrian Mannarino meccse véget érjen.

A második fordulós találkozót hajnal 1 óra után fejezték be, és a 11. helyen kiemelt Schwartzman három szettben győzött. A 35 éves Anderson hétfőn a cseh Jirí Vesely ellen 49 ászt szervált, ezúttal 24-ig jutott, mégsem volt esélye a győzelemre, mert 58 ki nem kényszerített hibája volt, 37-tel több, mint ellenfelének.

Forrás: EUROSPORT

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma tornagyőztes lett Portugáliában

Tenisz
1 perce

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
Tegnap, 12:44

Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

Tenisz
2025.04.18. 19:34

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
2025.04.17. 21:54

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
2025.04.17. 18:20

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
2025.04.15. 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
2025.04.15. 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09
Ezek is érdekelhetik