US Open: Halep könnyedén nyert, Paire „meglepetésre” kiesett

Vágólapra másolva!
2021.08.30. 22:21
null
Halep az elsők között jutott tovább a második körbe (Fotó: AFP)
A New Yorkban zajló US Open első fordulójában a nőknél a korábbi világelső és kétszeres GS-torna-győztes Simona Halep 1 óra 33 perc alatt győzött az olasz Camila Giorgi ellen, a szintén kétszeres GS-torna-győztes Garbine Muguruza kicsit nehezebben, 2 óra 19 perc alatt jutott túl Donna Vekicen. A férfiaknál „jó szokásához híven” az első körben búcsúzott a francia Benoit Paire.

 

A férfiaknál a francia Benoit Paire számára nem tartott sokáig az év utolsó GS-tornája, négy játszmában bő két és fél óra alatt kikapott a szerb Dusan Lajovicstól, s ezzel az idei évet úgy abszolválta, hogy egyetlen meccset sem tudott nyerni a négy Grand Slam-torna főtábláján.

Az ötödik kiemelt Andrej Rubljov három játszmában lenyomta a 42 évesen a selejtezőből a főtáblára jutó Ivo Karlovicot, akinek könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó GS-tornája.

A 19. kiemelt John Isner fiatal honfitársa, Brandon Nakashima ellen játszmát sem tudott nyerni, kétszer rövidítésben maradt alul, a harmadik szettben 6:3-mal zárta le a mérkőzést a szabadkártyás.

Kiesett a 30. kiemelt Marin Cilic, aki az első két szettet rövidítésben megnyerte Philipp Kohlschreiber ellen, utána azonban két játszma alatt három gémet nyert, a döntő szettben 2:0-nál pedig feladta. Ugyancsak búcsúzott a szlovákiak Gombos Norbert, aki chilei riválisa ellen csak egy játszmát tudott megnyerni.

James Duckworthnek négy meccslabdája volt Pedro Martínez ellen, de hiába vezetett 6–3-ra a harmadik szett rövidítésében, elbukta a tie-breaket, majd a negyedik és az ötödik játszmát is.

VISSZALÉPÉSEK
Az első napon sérülés miatt visszalépett a magyar származású, brit Johanna Konta, az Australian Openen döntős amerikai Jennifer Brady, a 2017-ben Roland Garros-győztes lett Jelena Ostapenko és a 36 éves francia Jo-Wilfried Tsonga, aki a fináléig jutott a 2008-as Australian Openen.

A Karlovichoz hasonlóan utolsó US Openjére készült francia Gilles Simon azért lépett vissza, mert az edzője koronavírusos lett, ő pedig kontaktszemélyként karanténba kényszerült.

(MTI)

US OPEN, NEW YORK (57 500 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64. közé jutásért)

Rubljov (orosz, 5.)–Karlovic (horvát) 6:3, 7:3, 6:3
Ruud (norvég, 8.)–Szugita (japán) 6:3, 6:2, 6:2
Schwartzman (argentin, 11.)–Berankis (litván) 7:5, 6:3, 6:3
Auger-Aliassime (kanadai, 12.)–Donszkoj (orosz) 7:6, 3:6, 7:6, 7:6
Dimitrov (bolgár, 15.)–Riffice (amerikai) 6:1, 7:6, 6:3
Garín (chilei, 16.)–Gombos (szlovákiai) 6:3, 4:6,6:4, 7:6
Nakashima (amerikai)–Isner (amerikai, 19.) 7:6, 7:6, 6:3
Gojowczyk (német)–Humbert (francia, 23.) 1:6, 6:1, 6:2, 5:7, 6:4
Evans (brit, 24.)–Monteiro (brazil) 6:3, 6:7, 6:4, 6:1
Kohlschreiber (német)–Cilic (horvát, 30.) 6:7, 6:7, 6:2, 6:1, 2:0-nál Cilic feladta
Laaksonen (svájci)–Millman (ausztrál) 7:6, 7:6, 6:1
Lajovics (szerb)–Paire (francia) 6:3, 7:5, 2:6, 6:4
Bagnis (argentin)–Daniel (japán) 6:3, 6:3, 6:3
Anderson (dél-afrikai)–Vesely (cseh) 7:6, 4:6, 3:6, 7:6, 7:6
Giron (amerikai)–Hoang (francia) 6:3, 6:4, 7:5
Zapata (spanyol)–López (spanyol) 5:7, 7:6, 4:6, 6:3, 6:3
P. Martínez (spanyol)–Duckworth (ausztrál) 4:6, 4:6, 7:6, 6:2, 6:2
Andújar (spanyol)–Kukuskin (kazah) 3:6, 4:6, 6:4, 6:4, 6:2
Mannarino (francia)–Herbert (francia) 3:6, 4:6, 6:4, 6:3, 6:3

A nőknél két kétszeres GS-torna-győztes és korábbi világelső, Simona Halep és Garbine Muguruza is győzelemmel kezdett, a kiemeltek közül viszont búcsúzott a 31. helyen rangsorolt kazah Julija Putyinceva, akit az észt Kaja Kanepi győzött le döntő játszmában.

Az első forduló slágermeccsét a torna négy évvel ezelőtti döntőjének „visszavágóját” az amerikai Sloane Stephens nyerte meg honfitársa, Madison Keys ellen: a döntő szett csak rövidítésben dőlt el, ugyanúgy Stephens javára, ahogy a 2017-es finálé is.

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64. közé jutásért)
Muguruza (spanyol, 9.)–Vekic (horvát) 7:6, 7:6
Halep (román, 12.)–Giorgi (olasz) 6:4, 7:6
Kerber (német, 16.)–Jasztremszka (ukrán) 3:6, 6:4. 7:6
Azarenka (fehérorosz, 18.)–Martincová (cseh) 6:4, 6:0
Ribakina (kazah, 19.)–Szasznovics (fehérorosz) 6:2, 6:3
Collins (amerikai, 26.)–Suárez-Navarro (spanyol) 6:2, 6:4
Kanepi (észt)–Putyinceva (kazah, 31.) 2:6, 7:6, 6:2
Alekszandrova (orosz, 32.)–Errani (olasz) 6:3, 6:2
Kucová (szlovák)–Li (amerikai) 7:5, 6:1
Fernandez (kanadai)–Konjuh (horvát) 7:6, 6:2
Kalinyina (ukrán)–Serif (egyiptomi) 4:6, 6:1, 6:1
Stephens (amerikai)–Keys (amerikai) 6:3, 1:6, 7:6
Garcia (francia)–Dart (brit) 6:7, 6:4, 6:2
Juvan (szlovén)–Watson (brit) 6:1, 6:4
Petkovic (német)–Begu (román) 6:2, 7:6
Osorio (kolumbiai)–Jorovics (szerb) 6:2, 6:2
Danilovics (szerb)–Parks (amerikai) 6:3, 7:5
Rahimova (orosz)–Mladenovic (francia) 2:6, 6:2, 6:3

A torna főtábláján érdekelt két magyar, Fucsovics Márton és Gálfi Dalma kedden kezdi meg szereplését New Yorkban.

Legfrissebb hírek

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
19 órája

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37

Gálfi után Bondár is továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 13:15

Gálfi legyőzte cseh ellenfelét, továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 10:23
Ezek is érdekelhetik