Tenisz: Rafael Nadal idén már nem versenyez

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.20. 13:11
null
Rafael Nadalnak pihenésre van szüksége (Fotó: AFP)
Lábsérülése miatt ebben az évben már nem teniszezik Rafael Nadal – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.


A korábbi világelső spanyol játékos pénteken közleményben jelezte, hogy egész évben fájt a lába, most pedig annyira súlyos lett a gond, hogy időre van szüksége a felépüléshez.

„Sajnos véget kell vetnem a 2021-es évnek. Őszintén szólva a lábammal sokkal többet szenvedtem, mint amennyit kellett volna"
– írta közösségi oldalán a hússzoros Grand Slam-bajnok, aki a Roland Garroson elszenvedett júniusi elődöntős veresége óta mindössze két mérkőzést játszott.

A 35 éves sztárjátékos – aki jelenleg negyedik az ATP-rangsorban – idén mindössze hét tornán tudott pályára lépni, ezek közül kettőn, Barcelonában és Rómában diadalmaskodott. Nadal korábban lemondta szereplését a wimbledoni bajnokságon és a tokiói olimpián is, most pedig eldőlt, hogy az augusztus 30-án kezdődő US Opent is kihagyja.

Korábban az ugyancsak 20-szoros GS-tornagyőztes svájci Roger Federer jelentette be, hogy újabb térdműtéte miatt legkorábban jövőre teniszezik.

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
8 órája

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23

Venus Williams nem fejezi be, 2026-ban elindul Aucklandben

Tenisz
2025.11.05. 14:04

Ritkán látott vereségbe szaladt bele Iga Swiatek a WTA-vb-n

Tenisz
2025.11.03. 19:00

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán, Sinner újra az élen

Tenisz
2025.11.03. 09:48

Marozsán sérülés miatt visszalépett az athéni tornától

Tenisz
2025.11.02. 13:58
Ezek is érdekelhetik