Tenisz: Prágában lesz a Billie Jean King-kupa döntője

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.28. 09:54
null
Emlék a tavalyi budapesti sorsolásról (Fotó: Nemzeti Sport)
Prágában rendezik meg a női teniszezők  Billie Jean King-kupájának (korábbi nevén: Fed-kupa) idei döntőjét, amelynek eredetileg Budapest lett volna a házigazdája – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A nemzetközi szövetség (ITF) azt is közölte, hogy az eseményre november 1–6. között kerül majd sor a prágai O2 Arénában, kemény borításon.

A 12-szeres Grand Slam-bajnok Billie Jean King tiszteletére átnevezett Fed-kupa fináléját eredetileg 2020 áprilisában tervezték megtartani – Magyarország három évre nyerte el a rendezési jogot –, de azt a járványhelyzet miatt egy évvel elhalasztották, majd idén tavasszal hasonló okokra hivatkozva ismét kénytelenek voltak lemondani. Májusban aztán már azt jelentette be az ITF, hogy új helyszínt keres az eseménynek.

A 12 csapatos döntőben a magyarok a címvédő francia és az orosz csapattal kerültek volna egy csoportba, így viszont elestek a részvételtől, és a kanadaiak indulnak helyettük.

A Fed-kupában 11-szeres győztes cseh női válogatott a közelmúltban többször léphetett pályára vendéglátóként a döntőben; 2012-ben, 2014-ben, 2015-ben és 2018-ben hazai környezetben bizonyult a legjobbnak.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
6 órája

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
10 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Babosék az elődöntőben búcsúztak Méridában

Tenisz
2025.03.01. 09:15

Babos Tímeáék párosa elődöntős Mexikóban

Tenisz
2025.02.28. 08:28

Bondárék játék nélkül búcsúztak párosban Austinban

Tenisz
2025.02.27. 08:59

Babosék a negyeddöntőben a méridai tenisztornán

Tenisz
2025.02.27. 08:41
Ezek is érdekelhetik