Tenisz: közel három órát küzdött Sinner a bajnoki trófeáért

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.09. 10:00
null
Jannik Sinner a washingtoni torna történetének harmadik legfiatalabb bajnoka (Fotó: AFP)
Az ötödikként rangsorolt olasz Jannik Sinner óriási, közel háromórás csatában győzte le az amerikai Mackenzie McDonaldot a kétmillió dollár (600 millió forint) összdíjazású washingtoni kemény pályás tenisztorna döntőjében, ezzel az első tizenéves lett, aki ATP 500-as versenyen diadalmaskodott – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A 19 esztendős Jannik Sinner – aki jövő héten tölti be 20. évét – végig előnyben volt, ám a szettek végjátékában alaposan megszenvedett, a másodikat pedig el is bukta. Az elsőben Mackenzie McDonald tíz játszmalabdát hárított, mielőtt az olasz 7:5-re megnyerte ezt a szakaszt, a harmadikban pedig már 5:2-re is vezetett, riválisa azonban egyenlíteni tudott, és végül azt a játszmát is 7:5-re nyerte meg. Az összecsapás 2 óra 54 percig tartott.

Az ifjú győztes karrierje harmadik ATP-diadalát aratta, egyúttal a washingtoni torna történetének harmadik legfiatalabb bajnoka lett. Andy Roddick 2001-ben 18 évesen győzött, 2008-ban pedig a 19 éves Juan Martin del Potro nyert. Ennek ellenére Sinner az első játékos, aki a tízes éveiben nyert ATP 500-as tornát, mivel a kategóriát 2009-ben vezették be.

ATP 500-AS TORNA, WASHINGTON (2 046 340 dollár, kemény pálya)
Sinner (olasz, 5.)–McDonald (amerikai) 7:5, 4:6, 7:5

(MTI)

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
3 órája

ATP-vb: Alcaraz és a címvédő Sinner az év végi világelsőségért is küzd

Tenisz
12 órája

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23

Venus Williams nem fejezi be, 2026-ban elindul Aucklandben

Tenisz
2025.11.05. 14:04

Ritkán látott vereségbe szaladt bele Iga Swiatek a WTA-vb-n

Tenisz
2025.11.03. 19:00

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán, Sinner újra az élen

Tenisz
2025.11.03. 09:48
Ezek is érdekelhetik