Wimbledon: Fucsovics nagyot küzdött, óriási tornán van túl – Djokovics

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.07. 17:17
null
Novak Djokovics (Fotó: AFP)
Mint ismert, a világelső Novak Djokovics három szettben legyőzte Fucsovics Mártont a Wimbledonban zajló angol nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének negyeddöntőjében. A mérkőzést követően a szerb klasszis dicsérte Fucsovics játékát.

 

„A mérkőzés elején jól játszottam, nem hibáztam az első öt-hat játékban, ezt követően 5:3 után le tudtam zárni a szettet. A következő két játszmában elég volt egy-egy brék. Fucsovics nagyot küzdött, óriási tornán van túl, le a kalappal előtte” – nyilatkozta a mérkőzés után a pálya szélén Novak Djokovics, melyet a találkozót közvetítő Eurosport csatorna adott le.

A címvédő elmondta, nagyon szereti ezt a sportot, és mindent kiad magából, amikor pályára lép. Szót ejtett még a Fucsovics–Rubljov találkozóról is.

„Amikor az ötödik szettet játszották Marciék, akkor azért szurkoltam, hogy essen az eső, és később fejezzék be a meccset. Mindkét játékosnak kiválóak a kvalitásaik” – árulta el a világelső.

ANGOL NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Novak Djokovics (szerb, 1.)–Fucsovics Márton 6:3, 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
4 órája

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 17:30

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 15:57

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
2025.07.10. 11:57

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
2025.07.09. 17:33

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
2025.07.09. 16:21

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
2025.07.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik