Tenisz: Bondár kikapott a gdyniai WTA-torna negyeddöntőjében

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.23. 13:08
null
Bondár Anna a negyeddöntőben búcsúzott Gdyniában (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Bondár Anna két játszmában, 7:5, 6:3-ra kikapott a német Tamara Korpatschtól a gdyniai salakpályás WTA 250-es tenisztorna negyeddöntőjében.

 

A 24 éves magyar lány – aki (most még) a 231. helyen áll a WTA világranglistáján – a selejtezőből indulva jutott el a gdyniai versenyen a legjobb nyolc közé, ahol a német Tamara Korpatsch (162.) várt rá.

Az első játszmában Bondár egymást követő három adogatójátékát is elveszítette, de utána sikerült egyenlítenie 3:5-ről felállva, ám 5:6-nál negyedszer is elbukta a szervagémjét, ezzel együtt az első szettet is (5:7). A második felvonásban Korpatsch 3:0-val kezdett, ezt követően a magyar hölgy megint egyenlített (3:3), de az utolsó három gémben összesen már csak négy pontot nyert, így 1 óra 52 perc alatt elveszítette a találkozót (3:6).

Bondárt a gdyniai tornán elkönyvelt négy győzelme után a jövő héttől ismét az első 200-ban jegyzik majd a világranglistán. Egyéni legjobbja a 177. pozíció 2019 júniusából.

Korpatsch az elődöntőben a szlovák Kristína Kucovával (150.) mérkőzik meg, aki öt perc híján négyórás (!) mérkőzésen gyűrte le a grúz Ekaterine Gorgodzét (6:7, 7:6, 7:6).

WTA-TORNA, GDYNIA (235 238 dollár, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Korpatsch (német)–Bondár (magyar) 7:5, 6:3

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
2025.05.29. 21:54

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Bondár Anna búcsúzott a Roland Garroson

Tenisz
2025.05.28. 16:12

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43
Ezek is érdekelhetik