Tenisz: Babos Tímea a hatodik kiemelttel kezd Budapesten

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.11. 13:23
null
Babos Tímea a hatodik kiemelttel kezd Budapesten (Fotó: AFP)
A hatodik helyen kiemelt fehérorosz Aljakszandra Szasznovics, a világranglista 100. helyezettje lesz Babos Tímea (116.) ellenfele a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár (71.6 millió forint) összdíjazású salakpályás női torna főtáblájának első fordulójában – írja az MTI.

 

A verseny közösségi oldala szerint a vasárnap délelőtti sorsoláson eldőlt, hogy Gálfi Dalma (205.) a spanyol Aliona Bolsova (151.), Udvardy Panna (236.) az egyiptomi Majar Sarif (119.), Jani Réka (181.) pedig az olasz Elisabetta Cocciaretto (108.) ellen kezdheti meg szereplését.

„Alapból örülök, hogy egyáltalán itt lehetünk, és Magyarországon játszhatunk – nyilatkozta a verseny Facebook-oldalán Babos Tímea. Dalma remek formában van, és szerintem jó sorsolást kapott, Réka egy hozzá nagyon hasonló ellenféllel találkozik, vélhetően izgalmas meccs lesz, míg Pannára küzdős mérkőzés vár. Rajtam kívül minden magyarnak jó a sorsolása, de a sajátommal is elégedett vagyok, Szasznovicsot ismerem, sokszor játszottam ellene, és talán a salak a legkevésbé kedvenc borítása. Remélem, én is a maximumot tudom nyújtani.”

A 16 duót felvonultató páros mezőnyben 10 hazai teniszező lesz érdekelt az óbudai viadalon. Babos Tímeát és a vele a tokiói olimpia női páros versenyén induló Jani Rékát a második helyen emelték ki a szervezők, rajtuk kívül Bondár Anna Gálfi Dalmával, Szabanin Natália Tóth Amarissával, Drahota-Szabó Dorka Udvardy Lucával, Udvardy Panna az amerikai Jamie Loebbel, Stollár Fanny pedig a román Mihaela Buzarnescuval lép majd pályára.

A selejtezőben indult magyar játékosok közül Szabanin Natália, Tóth Amarissa, Drahota-Szabó Dorka, Bondár Anna és Stollár Fanny is kikapott szombaton az első fordulóban, így búcsúzott a további küzdelmektől.

A hétfőn 11 órakor rajtoló főtáblán a verseny honlapja szerint a kazah Julija Putyinceva (43.) az első kiemelt, mert az erdetileg szintén benevező argentin Nadia Podoroska (39.) indulhat a tokiói olimpián, ezért megváltoztatta a versenyprogramját.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
3 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
14 órája

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
Tegnap, 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik