Remekül kezdte Fucsovics a mérkőzést, hiszen az első játszmában rögtön elvette Bedene első adogatását, és hamar elhúzott 3:0-ra, ám 4:2-nél egy hosszú játék végén a szlovén a hatodik fogadóelőnyt kihasználva visszabrékelt, s miután a folytatásban már egyikük sem hibázott a saját szervajátékánál, így jöhetett a rövidítés. Ebben az adogatását kétszer elvesztő Fucsovics bizonyult jobbnak, miután ő háromszor vette el Bedene szerváját, s végül második játszmalabdáját kihasználva, 61 perc alatt behúzta az első szettet.
A második játszma nem Fucsovics szája íze szerint alakult, miután Bedene 2:1-es vezetésénél brékelőnybe került, s ezt az előnyt végig is tudta vinni – Fucsovicsnak kétszer is lett volna lehetősége elvenni a szlovén adogatását, de nem tudta a bréklabdáit kihasználni –, s 41 perc alatt 6:3-ra nyerve a szettet, egyenlített, így következhetett a döntő játszma.
Ebben pedig mindkét játékos nagyon magabiztos adogatónak bizonyult, mind a ketten kétszer hozták semmire saját szervájukat, bréklabdát meg egyet sem hozott a szett, így ismét rövidítés döntött, és ezúttal is Fucsovics bizonyult a jobbnak, hiszen két elvett adogatásra csak egy elvesztett szervája jutott, így végül első meccslabdáját kihasználva megnyerte a találkozót, s bekerült a második fordulóba, ahol eredetileg az ötödik kiemelt Reilly Opelkával találkozott volna, de ő visszalépett, így helyette a dél-koreai Kvon Szun Vu ellen játszik majd, aki a selejtezőből szerencsés vesztesként került a főtáblára, rögtön erőnyerőként.
ATP 250-ES TORNA, EASTBOURNE (547 265 euró összdíjazás, füves pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Fucsovics Márton–Bedene 7:6 (7–3), 3:6, 7:6 (7–3)
Davidovich Fokina (spanyol, 6.)–M. Ymer (svéd) 7:5, 6:1
Ruusuvuori (finn)–Ramos-Vinolas (spanyol, 7.) 6:4, 6:3
Bublik (kazah, 8.)–Kukuskin (kazah) 6:1, 6:4
Geraszimov (fehérorosz)–Tsonga (francia) 6:3, 6:4
Popyrin (ausztrál)–Gombos (szlovák) 4:6, 6:4, 6:1
Ivaska (fehérorosz)–Gray (brit) 6:2, 7:6 (7-5)
Millman (ausztrál)–Clarke (brit) 6:3, 6:2
Purcell (ausztrál)–Duckworth (ausztrál) 6:2, 3:6, 7:6 (7-5)
Seppi (olasz)–Nisioka (japán) 7:6 (7-5), 6:1
Pospisil (kanadai)–Ward (brit) 6:4, 6:4
Broady (brit)–Tiafoe (amerikai) 6:3, 7:6 (7-4)
NŐI EGYES
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Pera (amerikai) 6:3, 6:4
Szvitolina (ukrán, 2.)–Badosa (spanyol) 4:6, 6:1, 7:6 (7-1)
Andreescu (kanadai, 3.)–McHale (amerikai) 6:4, 2:6, 6:2
Swiatek (lengyel, 4.)–Watson (brit) 6:3, 6:7 (4-7), 7:5
Giorgi (olasz)–Ka. Pliskova (cseh, 5.) 2:6, 6:2, 6:2
Bencic (svájci, 6.)–Martic (horvát) 6:1, 6:3
Gauff (amerikai)–Mertens (belga, 7.) 0:6, 7:6 (7-4), 7:5
Ostapenko (lett)–Pavljucsenkova (orosz, 8.) 6:1, 6:3
Dzsábir (tunéziai)–Vondrousova (cseh) 6:3, 7:6 (7-4)
Ribakina (kazah)–Dart (brit) 6:2, 6:7 (5-7), 6:4
Sevastova (lett)–Kosztjuk (ukrán) 6:1, 6:7 (6-8), 6:4
Rogers (amerikai)–Bertens (holland) 6:1, 7:5
Kaszatkina (orosz)–Zvonarjova (orosz) 7:5, 2:2-nél Zvonarjova feladta
Kontaveit (észt)–Kuznyecova (orosz) 6:4, 3:6, 6:3
Riske (amerikai)–Kugyermetova (orosz) 6:3, 6:4
Golubic (svájci)–Stosur (ausztrál) 6:2, 6:3
ATP 250-ES TORNA, MALLORCA
1. FORDULÓ
Humbert (francia, 7.)–Kecmanovic (szerb) 4:6, 7:6 (7-3), 6:2
Querrey (amerikai)–Carballés Baena (spanyol) 5:7, 6:4, 7:6 (7-3)
NYOLCADDÖNTŐ
Medvegyev (orosz, 1.)–Moutet (francia) 6:4, 6:2
Mannarino (francia)–Thiem (osztrák, 2.) 2:5-nél Thiem feladta
Ruud (norvég, 5.)–Sandgren (amerikai) 6:3, 6:4
López (spanyol)–Hacsanov (orosz, 6.) 4:6, 6:3, 6:4