Tenisz: Fucsovics Mártonnak 64 percig tartott a stuttgarti torna

Vágólapra másolva!
2021.06.08. 16:01
null
Ez nem sikerült... (Fotó: AFP)
Idén először szerepelt Fucsovics Márton füves pályán rendezett viadalon, ám nem lehet elégedett: az ATP 250-es stuttgarti tornán az első körben a világranglistán 32. helyen található francia Ugo Humbert ellen két sima szettben, 64 perc alatt 6:3, 6:1-re veszített. 

Nem kezdődött jól a mérkőzés a világranglista 44. helyét elfoglaló Fucsovics számára, pillanatok alatt brékhátrányba került, s Humbert el is húzott 3:0-ra. A folytatásban ugyan a magyar fiú az ötödik játékban visszabrékelt, de francia ellenfele azonnal elvette ellenfele adogatójátékát, és 4:2 után már nem okozott gondot neki a szett lezárása, 33 perc alatt 6:3-ra nyerte meg a játszmát.

A második sem kezdődött jól a magyar éljátékos számára, addig sem túl acélos adogatójátékába immár kettős hibák is becsúsztak – az első szettben egyet sem vétett –, s ismét gyorsan brékhátrányba került. Fucsovics továbbra is küzdött a saját szervajátékával, míg Humbert fogadóként is lendületesen teniszezett, így 3:1-nél megint brékelni tudott, s ebből a hátrányból már nem volt visszaút a magyar versenyző számára.

Fucsovics számára rosszul indult tehát a füves pályás szezon, igaz, legutóbb 2019-ben játszott ezen a borításon – tegyük hozzá, Humbert is...

ATP 250-ES TORNA, STUTTGART (618 735 euró összdíjazás, füves pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Humbert (francia, 6.)–Fucsovics 6:3, 6:1
Baszilasvili (grúz, 5.)–D. Brown (német) 6:3, 7:6 (7–4)
Cilic (horvát)–Molleker (német) 7:5, 6:3
Harris (dél-afrikai)–Simon (francia) 6:4, 7:5

Legfrissebb hírek

Tenisz: Zverev–Humbert döntőt rendeznek Párizsban, elrajtolt a WTA-világbajnokság

Tenisz
2024.11.02. 22:11

Tenisz: Humbert és Hacsanov is bejutott az elődöntőbe a párizsi tornán

Tenisz
2024.11.01. 23:33

Francia legendát legyőzve Fucsovics feljutott a főtáblára a bécsi tenisztornán

Tenisz
2024.10.20. 17:26

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – TENISZ

Párizs 2024
2024.07.16. 17:31

Marozsán Fábián: Ha előre tekintek, megérte ennyi energiát fektetni a füves szezonba

Tenisz
2024.07.01. 20:20

Kellemetlen helyzetbe hozta az ATP-torna főszponzorát a brit győztes

Tenisz
2024.06.16. 19:14

Marozsán nem a sérülésére fogja stuttgarti vereségét

Tenisz
2024.06.11. 08:46

Marozsán stuttgarti vereséggel kezdte a füves szezont

Tenisz
2024.06.10. 19:39
Ezek is érdekelhetik