Tenisz: az idény végén visszavonul a holland klasszis

Vágólapra másolva!
2021.06.16. 22:16
null
Kiki Bertens (Fotó: AFP)
Kiki Bertens holland teniszező szerdán bejelentette, hogy a mostani idény végén befejezi pályafutását – számolt be róla az MTI.

 

A 29 éves játékos elárulta, hogy a koronavírus-járvány és a makacs Achilles-ín-sérülése készteti arra, hogy új fejezetet kezdjen az életében.

Bertens tavalyelőtt állt a legjobban a világranglistán, akkor negyedik volt, jelenleg pedig huszadik. A WTA-sorozatban eddig 15 alkalommal játszott döntőt egyesben, ezek közül tízet megnyert. A Grand Slam-tornákon a francia nyílt bajnokság 2016-os elődöntője volt a legjobb eredménye. Idén 16. kiemeltként már az első fordulóban búcsúzott Párizsban, és állítása szerint ekkor hozta meg a döntést a visszavonulásáról.

A holland teniszező a közösségi oldalán elárulta, Eastbourne-ben, Wimbledonban és a tokiói olimpián mindenképpen szeretne elindulni, utána pedig az erőállapotától teszi függővé, hogy a szezon hátralévő részében pályára lép-e.

Legfrissebb hírek

Szünetelteti a teniszt a háromszoros Grand Slam-döntős Dzsabur

Tenisz
20 órája

Bondár Anna egyesben negyeddöntős, párosban elődöntős a hamburgi salakon

Tenisz
23 órája

Tenisz: a hazai torna után visszavonul a világranglista korábbi ötödik helyezettje

Tenisz
Tegnap, 13:37

Udvardy Panna kiemeltet búcsúztatott a jászvásári nyolcaddöntőben

Tenisz
Tegnap, 11:42

Gálfi szetthátrányból nyert a nyolcaddöntőben, Bondár is negyeddöntős párosban Hamburgban

Tenisz
2025.07.16. 17:33

Visszavonult a walesi labdarúgó-válogatott kapusrekordere

Minden más foci
2025.07.16. 15:03

US Open: három magyar teniszező biztosan ott lesz a főtáblán

Tenisz
2025.07.16. 13:53

Udvardyék nyolc között Jászvásáron párosban

Tenisz
2025.07.14. 21:07
Ezek is érdekelhetik