Tenisz: az MTSZ szerint nem biztonságos megrendezni a Billie Jean King-kupát

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 10:28
null
Katie Boulter (jobbra) a Billie Jean King Kupán (Fotó: Getty Images)
A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) szerint a koronavírus-járvány miatt nem rendezhető meg biztonságosan a budapesti Billie Jean King-kupa, amelyet áprilistól bizonytalan időre elhalasztottak.

 

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) februárban közölte, hogy a pandémia miatt tavaly márciusról idén április 13–18-ra halasztott eseményt – amely korábban a Fed-kupa nevet viselte – ezúttal sem lehet lebonyolítani, de még az idei esztendőben sor kerül rá egy később kijelölendő időpontban.

Az MTSZ honlapján csütörtökön megjelent közlemény szerint a szövetség elnöksége megvizsgálta a csapatverseny rendezéséről szóló megállapodás teljesíthetőségét. Az MTSZ vezetése úgy véli, hogy „a Covid-19 újabb és újabb mutációinak megjelenésére és azoknak az emberi életet veszélyeztető hatására tekintettel nemzetközi teniszverseny az emberi egészség és élet megóvásának biztosításával nem rendezhető meg”.

Az állásfoglalás kitért arra is, hogy az eredeti, még 2019-ben, az előző szövetségi vezetés által aláírt szerződés szakmai és pénzügyi hátterét körültekintően szükséges megvizsgálni, hogy „a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott verseny ügye megnyugtatóan és a legkisebb vesztességekkel zárulhasson le”. Ennek kapcsán az MTSZ szeretne mihamarabb egyeztetni a két szerződéses partnerrel, a Nemzeti Sportügynökséggel (NSÜ) és az ITF-fel.

Budapest tavalyelőtt nyerte el három évre az 1963-ban életre hívott csapatverseny fináléjának a rendezési jogát. A viadal 2019-es átszervezése nyomán az ITF 18 millió dollárra növelte az összdíjazást – ebből 12 milliót kapnak a játékosok –, ezzel azonos rangra emelte a férfi Davis-kupával.

A Billie Jean King-kupa 12 csapatos döntőjének – melyben a magyarok a címvédő francia és az orosz csapattal kerültek egy csoportba – az eredeti tervek szerint három évig a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont.

Legfrissebb hírek

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
21 órája

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
Tegnap, 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15

Győzelemmel tért vissza a 45 éves Venus Williams

Tenisz
2025.07.22. 12:42

Marozsán visszavágna a kanadai óriásnak a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.22. 09:03

Rá sem lehet ismerni a 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williamsre – fotó

Tenisz
2025.07.21. 15:23
Ezek is érdekelhetik