Tenisz: Kaszatkina harmadszor nyert WTA-tornát

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.19. 10:15
null
Darja Kaszatkina harmadszor nyert WTA-tornát (Fotó: AFP, archív)
Az orosz Darja Kaszatkina diadalmaskodott a 236 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású, Phillip Island Trophy elnevezésű, kemény pályás melbourne-i női tenisztornán, mivel a pénteki döntőben három szettben kerekedett a 13. helyen kiemelt cseh Marie Bouzková fölé – írja az MTI.

 

A mérkőzésen Kaszatkina 53 perc alatt játszmahátrányba került ugyan, de a folytatásban már végig ő irányított: a második és a harmadik szettben összesen ötször vette el ellenfele adogatását, miközben egyszer veszítette el a saját szervajátékát.

A 23 éves Kaszatkina (a világranglista 75. helyezettje) karrierje során hatodszor jutott döntőbe WTA-tornán, és a 2017-es charlestoni, valamint 2018-as moszkvai sikere után harmadszor ünnepelhetett.

PHILLIP ISLAND TROPHY
DÖNTŐ

Kaszatkina (orosz)–Bouzková (cseh, 13.) 4:6, 6:2, 6:2

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54

Andrejeva a győzelmével top 10-es játékos lesz

Tenisz
2025.02.22. 19:02

Tenisz: Fucsovics Márton csak egy játékot veszített

Tenisz
2025.02.22. 09:47
Ezek is érdekelhetik