Tenisz: Fucsovics újra győzött, főtáblás Rotterdamban

Vágólapra másolva!
2021.02.28. 13:49
null
Fucsovics folytathatja Rotterdamban (Fotó: AFP)
A selejtezőben első helyen kiemelt – a világranglista 58. pozíciójában álló – Fucsovics Márton főtáblára jutott a rotterdami ATP 500-as tenisztornán, miután a világranglistán 90. helyezett, ötödik kiemelt francia Pierre-Hugues Herbert ellen 97 perc alatt 6:4, 6:3-ra győzött.

A találkozót a korábban a világranglistán 36. helyig jutó francia kezdte jobban, elvette Fucsovics első adogatójátékát, ám a magyar éljátékos azonnal visszabrékelt. A felek 4:4-ig jobbára magabiztosan érvényesültek a szerváikkal, amikor Fucsovics ismét fogadóként nyert játékot, majd 15-re hozta a saját szerváját és vele együtt az első szettet is 6:4-re.

A második játszmát Fucsovics indította jobban, 1:1-nél elvette Herbert játékát, aztán nagy csatában, két bréklabdát hárítva, négyszeri egyenlő után hozta a saját adogatását. Legközelebb Fucsovics 5:3-as vezetésénél hozott bréklabdát a mérkőzés, s mivel ekkor a francia adogatott, ez egyben meccslabdát is jelentett a nyíregyházi teniszezőnek, aki ezt ki is használta, a második szettet is megnyerve felkerült a viadal főtáblájára.

A torna hivatalos honlapján egyelőre nem közölték, hogy a selejtezőből főtáblára jutó négy játékos kivel csap össze az első fordulóban, azonban a sorsolás már elkészült, ami alapján egyelőre az tudható, hogy Fucsovics az első körben az amerikai Reilly Opelka, a francia Ugo Humbert, a 4. kiemelt orosz Andrej Rubljov, vagy a grúz Nikoloz Baszilasvili valamelyike ellen lép pályára.

FRISSÍTÉS, 16.20:

Délutánra aztán kiderült, Fucsovics elkerülte Rubljovot: az első fordulóban az amerikai Reilly Opelka lesz az ellenfele, a mérkőzés hétfőn a center pálya esti programjának második találkozója lesz, várhatóan 21.00 óra körül kezdődik.

TENISZ
ATP 500-AS TORNA, ROTTERDAM (2 098 480 dollár, kemény pálya)
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Fucsovics Márton (1.)–Pierre-Hugues Herbert (francia, 5.) 6:4, 6:3

Legfrissebb hírek

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
Tegnap, 0:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33

Auger-Aliassime négy év után újra elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.03. 22:34

Babos Tímea: A sírból hoztam vissza saját magam...

Tenisz
2025.09.02. 10:32
Ezek is érdekelhetik