Tenisz: nincs veszélyben a londoni vb megrendezése

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.01. 12:09
null
Novak Djokovics revansot vehet Rafael Nadalon (Fotó: AFP)
A szervezők szerint a koronavírus-járvány miatti lezárások ellenére nincs veszélyben a férfi teniszezők ATP-világbajnokságának megrendezése november 15. és 22. között Londonban.

 

„Továbbra is együttműködünk az összes érintett hatósággal – mind nemzeti, mind helyi szinten –, hogy minden szükséges intézkedést meghozzunk a résztvevők biztonságának garantálása érdekében” – áll az ATP közleményében.

A Boris Johnson brit miniszterelnök által kihirdetett lezárások csütörtökön kezdődnek és december 2-ig tartanak a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében.

A férfi teniszidény kiemelt eseményét – amelyre az idén ötvenedik alkalommal kerül sor – nézők nélkül rendezik a londoni O2 Arenában, mielőtt jövőre öt évre Torinóba költözik. A tornán a nyolc legjobb egyes játékos és a nyolc legjobb páros indul. Ott lesz a mezőnyben többek között a világelső Novak Djokovics, a hússzoros Grand Slam-tornagyőztes Rafael Nadal, a címvédő Sztefanosz Cicipasz, valamint Dominic Thiem, Alexander Zverev és Danyiil Medvegyev is.

Legfrissebb hírek

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
9 órája

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37

Gálfi után Bondár is továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 13:15

Gálfi legyőzte cseh ellenfelét, továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 10:23
Ezek is érdekelhetik