Tenisz: Kyrgios vallomása, évek óta depresszióval küzd

MTI (Közzétette: M. D.)MTI (Közzétette: M. D.)
Vágólapra másolva!
2020.11.08. 16:03
null
Nick Kyrgios legutóbb az acapulcói tornán versenyzett februárban (Fotó: AFP)
Évek óta depresszióval küzd az ausztrál Nick Kyrgios, aki a koronavírus-járvány márciusi kezdete óta nem indult el tenisztornákon.

 

A világranglista 45. helyezettje a Stellar magazinnak vallott mentális problémáiról, amelyek miatt 2018 óta pszichológushoz jár:

Úgy éreztem, hogy senki sem kíváncsi rám igazán, mindenki csak ki akar használni. Senkiben sem bíztam, és egy magányos, sötét helyre kerültem – mondta a 25 éves játékos. – Egyszer Sanghajban ki sem akartam menni az utcára. Vannak, akik a teniszért élnek, és ez teljesen rendben van. Én elértem az életemben azt a szabadságot, hogy nem érdekel, ki mit gondol rólam, és hogy eleget törődök-e a pályafutásommal.”

Kyrgios számos büntetést kapott már a pályán tanúsított viselkedéséért, sértő megjegyzéseiért, vagy éppen amiatt, hogy nem volt kedve teniszezni.

Amikor újraindultak a tornák, én otthon maradtam Canberrában a szüleimnél, mert nem akartam távol lenni a családomtól” – tette hozzá a sportág fenegyereke, aki tervei szerint a januári Australian Openen tér vissza.

Legfrissebb hírek

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
Tegnap, 10:29

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13
Ezek is érdekelhetik