US Open: Babosék magabiztos győzelemmel a 16 között

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.04. 01:04
null
Babosék a nyolcaddöntőbe jutottak (Fotó: AFP, archív)
Babos Tímea és Kristina Mladenovic kettőse magabiztos, 6:2, 6:2-es győzelemmel jutott a 140. US Open női páros tornájának nyolcaddöntőjébe.

Az első helyen kiemelt Babos, Mladenovic duóra az amerikai Kaitlyn Christian és a mexikói Giuliana Olmos kettőse várt az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

Hiába számítottak jóval esélyesebbnek, a kezdés előtt Mladenovic nyilatkozata, mely szerint a szigorú előírások miatt úgy érzi magát New Yorkban, mintha egy rémálomban lenne, nem kecsegtetett sok jóval.

Ám kellemetlen érzések ide vagy oda, a francia félre tudta tenni a problémákat, s Babossal együtt magabiztos játékkal rukkolt elő. Már az első játékban brékelték Christianékat, majd a harmadik gémben ezt megismételve már magabiztos előny szerepelt a nevük mellett (3:0). Az amerikai, mexikói kettős 4:0 után tudta hozni először a saját adogatását, amit 5:1-nél még megismételt ugyan, de 34 perccel az első szerva után máris Baboséké volt az első szett. 6:2

A második játszma ismét egy brékkel indult, s Christianék ismét csak 4:0 után tudtak először gémet nyerni. A szett végeredménye sem alakult másként, így végül 6:2, 6:2-vel, 59 percnyi játékot követően húzta be a győzelmet, valamint a továbbjutást a világbajnok páros.

A nyolcaddöntőben a kanadai Gabriela Dabrowski és az amerikai Alison Riske vár majd Babosékra. Utóbbi kettős 1 óra és 9 perc alatt kivívott, 6:3, 6:2-es győzelemmel jutott tovább az első fordulóból.

US OPEN, NEW YORK (53 402 000 dollár, kemény pálya)
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.)
–Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos (amerikai, mexikói) 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
1 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
5 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Swiatek a döntőt is játszmavesztés nélkül nyerte meg Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.19. 07:39

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2025.08.18. 18:33

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
2025.08.17. 23:44

Babosék búcsúztak Vondrousováék ellen Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.14. 06:52

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52
Ezek is érdekelhetik