Tenisz: Paire újabb pozitív tesztjei ellenére indult Hamburgban

Vágólapra másolva!
2020.09.23. 15:47
null
Benoit Paire az elmúlt hetekben több negatív és pozitív koronavírusteszt-eredményt is produkált (Fotó: AFP)
Újabb pozitív koronavírustesztje ellenére elindulhatott a hamburgi férfi tenisztornán a francia Benoit Paire.


A világranglista 25. helyezettjét egy hónapja azért zárták ki a US Openről, mert fertőzöttnek bizonyult, és karanténba helyezték egy New York-i hotelben. Állítása szerint Franciaországba hazatérve, majd a múlt héten a római verseny helyszínén is negatív lett a mintája, aztán Hamburgban mégis két pozitív tesztet szolgáltatott. Ezután viszont ismét negatívnak bizonyult, így a német szervezők végül engedélyezték a részvételét.

Rómában az első fordulóban kikapott, majd szerdán Hamburgban kimerültség miatt feladta nyitókörös meccsét a norvég Casper Ruud ellen.

„Én már semmit sem értek, csak fáradt vagyok. Nem tudom, elindulok-e jövő héten a Roland Garroson, ha nem, akkor részemről ennyi volt az idény. Az élet nem csak Netflixből és Playstationből áll” – utalt a karanténban töltött időszakra.

ATP 500-AS TORNA, HAMBURG (1 203 960 euró, salak)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Cicipasz (görög, 2.)–Evans (brit) 6:3, 6:1
Ruud (norvég)–Paire (francia) 6:4, 2:0-nál Paire feladta
NYOLCADDÖNTŐ
Garin (chilei)–Hanfmann (német) 6:2, 7:6 (7–3)

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
8 órája

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33
Ezek is érdekelhetik