Tenisz: Györe bejutott az elődöntőbe Kitzbühelben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.11. 18:10
null
Györe László bejutott az elődöntőbe Kitzbühelben (Fotó: AFP)
Györe László elődöntőbe jutott a kitzbüheli salakpályás férfi tenisztornán, és a hozzá hasonlóan a selejtezőből érkezett Yannick Hanfmann-nal találkozik legközelebb.

 

A zentai születésű szerbiai játékos (a világranglista 81. helyezettje) a pénteki negyeddöntőben a második helyen kiemelt argentin Diego Schwartzmannál (13.) bizonyult jobbnak két szettben, 1 óra 55 percnyi játékot követően.

Györe elődöntős német riválisa a 118. pozíciót foglalja el a világranglistán.

A svájci Marc-Andrea Hüsler (303.) újabb bravúrt hajtott végre. A selejtezőben Balázs Attilát búcsúztató teniszező ezúttal is egy nála jóval rutinosabb és esélyesebb játékost győzött le, jelen esetben a spanyol Feliciano Lópezen (57.) kerekedett fölül két szettben.

A torna nyolc kiemeltje közül a négy közé így már egy sem jutott, közülük ugyanis egyedül Schwartzman volt negyeddöntős. Ott lesz viszont az elődöntőben három selejtezős, és negyedikként az argentin Federico Delbonist sem sok választotta el ettől a remek fegyverténytől.

ATP 250-ES TORNA, KITZBÜHEL (400 335 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ
Györe (szerbiai)–Schwartzman (argentin, 2.) 7:6 (7–2), 6:3
Hüsler (svájci)–López (spanyol) 6:4, 6:3
Hanfmann (német)–Marterer (német) 6:2, 7:5
Kecmanovics (szerb)–Delbonis (argentin) 6:4, 6:7 (5–7), 7:5

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
8 órája

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
12 órája

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik