Tenisz: Bondár negyeddöntős, Stollár kiesett párosban Prágában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.03. 17:38
Bondár Anna és szlovák játékostársa bejutott a negyeddöntőbe a 3.1 millió dollár (914 millió forint) összdíjazású prágai női salakpályás tenisztorna párosversenyében, Stollár Fanny és a spanyol Georgina Garcia Pérez harmadik helyen kiemelt duója ugyanakkor búcsúzott.

Bondár és Tereza Mihaliková a negyedikként rangsorolt Bibiane Schoofs, Rosalie van der Hoek holland kettőssel csapott össze csütörtökön és két sima játszmában nyert.

Stollárék is hozták az első szettet, de az olasz és argentin rivális, Giulia Gatto-Monticone és Nadia Podoroska egyenlíteni tudott, majd a döntő rövidítésben ellenállhatatlannak bizonyult. Utóbbi páros Gálfi Dalmával és belga partnerével, Kimberley Zimmermann-nal találkozik majd a nyolc között, ez a duó már szerdán kiharcolta a továbbjutást. A Bondár, Mihaliková kettős ellenfele a fehérorosz Ligyija Marozava és a román Andreea Mitu lesz pénteken.

A viadal alacsony (challenger) besorolást kapott a szervező WTA-tól, ám azok miatt, akik a koronavírus-járvány miatt nem utaztak el az amerikai nemzetközi bajnokságra, vagy a US Open eltörölt selejtezőjében szerepeltek volna, végül – a torna rangjához képest – hatalmas pénzdíjat osztanak szét a résztvevők között.

WTA-CHALLENGERTORNA, PRÁGA
PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Bondár Anna, Tereza Mihaliková (magyar, szlovák)–Bibiane Schoofs, Rosalie van der Hoek (holland, 4.) 6:4, 6:1
Giulia Gatto-Monticone, Nadia Podoroska (olasz, argentin)–Stollár Fanny, Georgina Garcia Pérez (magyar, spanyol, 3.) 5:7, 6:4, 10–2

Legfrissebb hírek

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Bondár Anna kiesett Pekingben, Stollárék továbbjutottak párosban

Tenisz
2025.09.26. 10:57

Bondár korábbi US Open-bajnokot győzött le a nyitó fordulóban Pekingben

Tenisz
2025.09.24. 17:14

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37

Gálfi után Bondár is továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 13:15
Ezek is érdekelhetik