Roland Garros: koronavírus miatt hat játékos visszalépett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 21:22
null
Damir Dzumhur az egyik visszalépő (Fotó: AFP)
Hat teniszező visszalépett a francia nemzetközi teniszbajnokság selejtezőjéből, miután két játékos és egy edző pozitív koronavírustesztet adott. Estére aztán egy, a selejtezőben induló női játékosnak is pozitív lett a tesztje.


A szervezők hétfői tájékoztatása szerint a fertőzött két játékoson kívül három másik közeli kapcsolatban állt egy trénerrel, akinek ugyancsak pozitív lett a mintája.

Az öt érintett teniszező hétnapos karanténba került. Nevek nem kerültek nyilvánosságra, de a bosnyák Damir Dzumhur közösségi oldalán tudatta, hogy visszalép, mert edzője, Petar Popovic fertőzöttnek bizonyult.

„Nem kapott lehetőséget egy újabb tesztre, pedig biztosak vagyunk benne, hogy ő nem pozitív, mert antitestek vannak a vérében” – jelentette ki Dzumhur, aki kétszer is eljutott már a főtábla harmadik fordulójáig Párizsban.

Este aztán újabb esetet hoztak nyilvánosságra: egy, a selejtezőre nevezett női játékosnak is pozitív lett a tesztje. Nevet ezúttal sem közöltek.

A Roland Garros házigazdái az elmúlt négy napban 900 tesztet végeztek el. A tervek szerint naponta ötezer nézőt engednek be a Grand Slam-torna helyszínére. A selejtezők hétfőn (ma), a főtáblás küzdelmek egy hét múlva rajtolnak.

Legfrissebb hírek

Tenisz: a jövő évi Roland Garroson búcsúzik Richard Gasquet

Tenisz
2024.10.10. 09:48

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Alcaraz és Swiatek is életkori rekordokat döntött a Garroson

Tenisz
2024.06.10. 20:35

Djokovics Alcarazt méltatta a Roland Garros-győzelme után

Tenisz
2024.06.10. 11:54

Alcaraz felállt Zverev ellen a hátrányból, megnyerte első Garros-döntőjét

Tenisz
2024.06.09. 14:45

A Gauff, Siniaková duó nyerte a női párosok döntőjét

Tenisz
2024.06.09. 13:52

Roland Garros: horvát, salvadori duó nyert férfi párosban

Tenisz
2024.06.08. 21:14

Swiatek nem adott esélyt Paolininek, negyedszer is megnyerte a Roland Garrost

Tenisz
2024.06.08. 16:30
Ezek is érdekelhetik