Roland Garros: Gálfi kikapott a selejtező utolsó körében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.25. 16:27
Gálfi Dalma két játszmában kikapott pénteken az amerikai Varvara Lepchenkótól a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének harmadik fordulójában, így nem jutott fel a főtáblára.

A világranglistán 236. magyar játékos és a rangsorban 183. ellenfele az első játszmában rengeteget hibázott, összesen 43 rontást jegyeztek fel a statisztikusok, ebből Gálfi könyvelt el többet, 25-öt. Emiatt is történt, hogy a veszprémi teniszező kétszer elveszítette az adogatójátékát, és mivel ő maga csak egyszer tudott brékelni, Lepchenkóé lett az 53 perces nyitó szett.

A második felvonás is az amerikai játékos brékjével kezdődött, majd eső miatt félbeszakították a találkozót. A kényszerpihenőt követően Gálfinak 1:2-nél még sikerült elvennie riválisa adogatását, de ezt követően rögtön elbukta a sajátját, Lepchenko pedig innen már megtartotta előnyét, a magyar játékosnak nem sikerült a fordítás.

Gálfi kedden, az első körben a horvát Jana Fettet, míg a csütörtöki második fordulóban az olasz Martina Di Giuseppét búcsúztatta.

A 128 fős női elitmezőnyben Babos Tímea helye alanyi jogon biztos, az ő ellenfele az első fordulóban a román Ana Bogdan lesz. Jani Réka szerdán, a kvalifikáció első körében vereséget szenvedett.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (18 209 040 euró, salak)
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
Varvara Lepchenko (amerikai)–Gálfi Dalma 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
21 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06
Ezek is érdekelhetik