Tenisz: Bondár–Gálfi finálé lesz Hajdúszoboszlón

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 16:47
A meghívásos Hungarospa-kupa pénteki döntőjébe Bondár Anna és Gálfi Dalma is magabiztosan, két sima győzelemmel került be – a harmadik helyért Jani Réka és Stollár Fanny játszhat.
Bondár Anna készülhet a pénteki fináléra
A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Dömötör Csaba)
Bondár Anna készülhet a pénteki fináléra A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Dömötör Csaba)

Ahhoz képest, hogy az ország azon kevés pontja közé tartozott Hajdúszoboszló, ahol reggeli zivatarral köszöntött be a csütörtöki nap, az esőzés a Hungarospa-kupa pályáin egyáltalán nem hagyott nyomot. Ehhez persze jól jött a verőfényes napsütés, amelyet több tucat néző élvezhetett a lelátón és a pályát övező székeken.

Elsőként a Fehér-csoport rangadóját rendezték meg, amelyen a hamarosan a hajdúszoboszlói egyesülethez igazoló Bondár Anna könnyedén győzte le Stollár Fannyt, aki bár nagyon jól szervál, ezt ezúttal nem tudta győzelemre váltani – kívülről úgy tűnt, gyorsan túl akar lenni a mérkőzésen, ez többé-kevésbé sikerült is neki.

A folytatásban Gálfi Dalma simán győzte le Drahota-Szabó Dorkát, viszont utóbbinak már a találkozó elején, konkrétan az első labdamenetnél becsípődött a dereka, ami miatt a mozgása korlátozott volt, megfordult a fejében az is, hogy feladja, de végül az egészségügyi szünetet sem használta ki. A második meccsére ugyanakkor már nem tudott kiállni, így Jani Réka játék nélkül nyert.

Igaz, Jani korábban csúnya vereséget szenvedett Gálfitól, összesen egy gémre futotta az erejéből. A Sárga-csoportot első helyen záró Gálfi Dalma tehát magabiztosan jutott be a pénteki döntőbe, hasonlóan Bondárhoz, aki Nagy Adriennt múlta felül – a 4:2-re megnyert első szettet követően a második játszma első gémjét maratoni csatában húzta be, s innentől kezdve a következő három játékot is hozni tudta.

A nap Nagy és Stollár találkozójával zárult, akik azért küzdhettek, hogy másnap a harmadik helyért léphessenek pályára Jani Réka ellen. Stollár Fanny továbbra sem igazán tudott felpörögni, azonnal elveszítette az adogatását. Közben masszív szélvihar kerekedett, ami alaposan megnehezítette a körülményeket. A brékhátrányból visszajött Stollár, aztán váratlanul nem rövidítés következett, hanem folytatták a gémeket a felek 4:4-ig. A tie-break simán lett a párosban top 100-as, rutinosabb versenyzőé, majd Nagy a második szett szoros első játékát is elveszítette, ahogy rövidesen a mérkőzést is.

A helyosztók pénteken 10 órakor kezdődnek. Drahota-Szabó Dorka helyett Tóth Amarissa játszik az ötödik helyért.

HUNGAROSPA-KUPA, HAJDÚSZOBOSZLÓ, SALAK

Fehér-csoport
Bondár Anna–Stollár Fanny 4:2, 4:1
Bondár–Nagy Adrienn 4:2, 4:0
Stollár–Nagy 5:4, 4:0
A végeredmény: 1. Bondár, 2. Stollár, 3. Nagy

Sárga-csoport
Gálfi Dalma–Drahota-Szabó Dorka 4:2, 4:0
Gálfi–Jani Réka 4:0, 4:1
Jani–Drahota-Szabó játék nélkül
A végeredmény: 1. Gálfi, 2. Jani, 3. Drahota-Szabó

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a varsói tenisztornán

Tenisz
22 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

„Mindenképp pozitívan értékelem a szereplésemet” – Bondár Anna a két elveszített hamburgi döntő után

Tenisz
2025.07.21. 21:06

Bondár már 59. a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.21. 09:02

Nem sokon múlott, de Bondár párosban is elvesztette a döntőt

Tenisz
2025.07.20. 19:10

Elmaradt a címvédés, Bondár Anna kikapott a hamburgi döntőben

Tenisz
2025.07.20. 16:08

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna párosban is döntős

Tenisz
2025.07.19. 20:57
Ezek is érdekelhetik