Tenisz: Andy Murray a US Openen és a Garroson is elindulna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.22. 21:13
Andy Murray, korábbi világelső teniszező a szezonból hátralévő mindkét Grand Slam-tornán el szeretne indulni. 

A kétszeres egyéni olimpiai bajnok skót játékos a BBC-nek azt mondta, a koronavírus-járvány után augusztusban újrainduló teniszidényben az augusztus 31-én rajtoló US Open és a szeptember 27-én kezdődő Roland Garros élvez nála elsőbbséget.

„Trükkös a versenynaptár, de ez érthető is. Még nem tudom pontosan, fogok-e felvezető tornákon játszani, és ha igen, mennyin” – fogalmazott a 33 éves teniszező, aki legutóbb a tavaly novemberi Davis-kupa-döntőn szerepelt.

A háromszoros GS-tornagyőztes Murray a héten bemutató-mérkőzésen tér vissza a pályára.

„A csípőm állapota sokat javult az elmúlt három-négy hétben, sokkal jobb, mint márciusban volt” – mondta a teniszező, aki kedden Liam Broady ellen ragad ütőt a Britek csatája fantázianévre hallgató, nem hivatalos eseményen.

A profi viadalokat szervező ATP múlt szerdán jelentette be, hogy augusztus 14-től ismét lesznek tornák: előbb az Egyesült Államokban kemény pályás, majd Európában salakpályás tornákat rendeznek, közte az amerikai és a francia nyílt bajnoksággal.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
18 órája

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Carlos Alcaraz: Minden idők legjobb mérkőzése? Majd az emberek eldöntik

Tenisz
2025.06.09. 09:01
Ezek is érdekelhetik