Tenisz: a madridi tornaigazgató szerint csökkennek a pénzdíjak
Csökkenni fognak a koronavírus-járvány miatt a tenisztornák pénzdíjai az ötszörös Davis-kupa-győztes Feliciano López szerint.
A 38 éves játékos – aki címvédőként indult volna az e heti füves versenyen Londonban – úgy véli, hogy a sportág még néhány évig nem lesz ugyanolyan, mint a pandémia előtt.
„A szponzorcégeknél valószínűleg leépítések lesznek, és az első dolog, amit vissza fognak vágni, a sporttámogatás lesz” – jelentette ki López, aki egyben a madridi torna igazgatója is.
„Túl kell élnünk ezt a válságot a szerényebb pénzdíjakkal, és ez a következő szezonra is vonatkozik” – tette hozzá.
A nemzetközi teniszidény márciusban állt le a járvány miatt, és leghamarabb július végén folytatódhat.
Legfrissebb hírek

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben
Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt
Tenisz
2025.10.18. 07:48
Ezek is érdekelhetik