Tenisz: a veterán spanyol szerint túl optimisták az újrakezdés tervei

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 19:20
Feliciano López nem hiszi, hogy három hónapon belül minden visszaállhat a normális kerékvágásba a teniszvilágban. A 38 esztendős spanyol játékos túl optimistának tartja a jelenlegi terveket, melyek szerint július közepén megindulnak a versenyek, és véleménye alapján sportszerűtlen is lenne, amennyiben a világ bármely pontján még érvényben lesznek a koronavírus-járvány miatti korlátozások.

A férfi, illetve női tornákat szervező ATP és WTA március elején függesztette fel a teniszszezont, amely legkorábban július közepén folytatódhat, emiatt sok, elsősorban alacsonyan rangsorolt játékosnak került veszélybe a megélhetése. A Grand Slam-tornák közül Wimbledont már törölték – első ízben a második világháború óta –, a francia nyílt bajnokságot szeptemberre tették át, a US Open megrendezése kérdéses.

„Egyelőre minden szem a US Openre fókuszál, amennyiben bejelentik, hogy ott már játszhatunk, úgy talán folytathatjuk a versenysorozatot” – fogalmazott López, aki a jelenleg is zajló és mindkét nem esetében 150 ezer euró díjazású, madridi virtuális torna versenyigazgatója. A viadalon egy videojáték keretein belül, otthonukban mérik össze tudásukat a teniszezők.

„Ezzel együtt, hogy őszinte legyek, nem vagyok túl bizakodó. A tenisz globális sportág, a játékosok a világ minden tájáról érkeznek, és a tornákat is számos különböző helyen rendezik. Úgy vélem, mivel minden országban más-más jellegű korlátozások vannak, ez rendkívül bonyolulttá teszi a helyzetet” – fejtette ki.

Hozzáfűzte, tart egy olyan helyzettől, amikor egyes teniszezők a hazájukban érvényben lévő óvintézkedések miatt nem tudnának indulni bizonyos viadalokon. Így amellett érvelt, hogy a versenysorozat csak akkor induljon újra, amikor mindenki bárhová szabadon utazhat. Kitért rá, hogy számos kisebb tornának a fennmaradás lesz a tét a világjárvány után.

Megemlítette, hogy a jelenlegi periódus a leghosszabb az életében, amikor nem ragadott ütőt. Egyben rámutatott, hogy a viadalok újraindulása miatt jelentősen nőni fog a sérülések száma. Ezért szerinte legalább kéthónapos felkészülési időszakra lesz szükségük a játékosoknak, mielőtt éles helyzetben is pályára lépnek.

Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
13 órája

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
14 órája

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40

Wimbledon: Stollár párosban, Babos vegyes párosban jutott tovább

Tenisz
2025.07.05. 15:38
Ezek is érdekelhetik