Tenisz: ugrott a salakszezon? Meghosszabbították a leállást

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.18. 23:39
null
A Roland Garros őszre költözhet, a salakos versenyek nagy része viszont elmarad (Fotó: AFP)
Az ATP eredetileg április 27-ig, a WTA május 2-ig függesztette fel sorozatait. Szerdán június 7-ére módosították ezt – olvasható a férfi és a női teniszszövetség közös közleményében.

 

Azt már korábban bejelentették, hogy az eredetileg május 24. és június 7. közé tervezett Roland Garrosnak új időpontot néznek, szeptember 20. és október 4. között rendeznék meg a jelen tervek szerint. Ez ugyanakkor azt is jelentheti, hogy a US Opent is át kell ütemezni, a két verseny között ugyanis csak egy hét telne el jelen állás szerint.

A legtöbb salakos versenyt ugyanakkor nem biztos, hogy át tudják ütemezni az egyébként is sűrű őszi időszakra a füves és a kemény pályás meccsek közé, vagy épp mellé… Olaszországban például már lemondták az idei salakos tornát.

Ha minden jól alakul, a naptár változásai nem érintik Wimbledont, a torna jelenlegi kezdődátuma június 29., míg a férfi döntőt július 12-én tartanák.


 

Legfrissebb hírek

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
11 órája

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
14 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15
Ezek is érdekelhetik