Tenisz: Balázs Attila már a Davis-kupára is gondol

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.21. 22:05
Már a belgák elleni Davis-kupa-selejtező is foglalkoztatja Balázs Attilát, aki péntek éjjel vívja negyeddöntőjét a Rio de Janeiróban zajló, 1.9 millió dollár (576 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglistán karriercsúccsal a legjobb 100-ba bejutott játékos elsőként rövid helyzetjelentést adott az MTI-nek Brazíliából.

„Most kezdődik a mai program, én pedig a negyedik meccsen lépek pályára, úgyhogy jó hosszú nap áll előttem. Nagyon úgy tűnik, hogy esni fog az eső, ezért nem biztos, hogy le tudom ma játszani a negyeddöntőmet. Pedig nagyon várom a Pedro Martínez elleni visszavágót, két hete kikaptam tőle, és érdekes, hogy akkor a Buenos Aires-i selejtező első fordulójában találkoztunk, most pedig egy ilyen nagy torna negyeddöntőjében. Jó formában vagyok, és érzem az erőt magamban” – fejtette ki Balázs Attila, aki szerencsés vesztesként került főtáblára Rióban.

Az MTK játékosa elmondta azt is, hogy a tervezettnél korábban hazatér Magyarországra.

„Úgy döntöttünk, hogy a jövő héten a korábbi tervekkel ellentétben mégsem játszom Chilében, mivel ilyen jól alakul ez a riói verseny. Logikusabb kihagyni a jövő hetet már csak a Davis-kupa miatt is, és inkább kiadom még itt magamból mindazt, ami bennem maradt. Utána néhány nap pihenő, aztán készülünk a debreceni Davis-kupára, amelyet már nagyon várok” – tette hozzá.

A március 6-án és 7-én megrendezendő debreceni selejtezőben a magyarok a belga válogatottat fogadják, a párharc győztese a világ legjobb együtteseivel küzdhet meg a novemberi, 18 csapatos madridi Dk-döntőben.

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
Tegnap, 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13
Ezek is érdekelhetik