Davis-kupa: Szeretnék játszani a belgák ellen – Fucsovics

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.05. 16:28
Szeretne játszani a márciusi Davis-kupa-selejtezőn Fucsovics Márton, aki az ausztrál nyílt teniszbajnokságon vívott nyolcaddöntőjével az 53. helyre jött fel a világranglistán.

Szerdai sajtótájékoztatóján a 27 éves játékos elmondta, mindig örömmel lépett pályára a válogatottban.

„Debrecenben is szeretnék ott lenni a belgák ellen, ennyi biztos. A többi a menedzsmentemre tartozik” – mondta Fucsovics Márton, aki januárban utalt arra, hogy a szövetséggel (MTSZ) fennálló problémái miatt bizonytalan a részvétele a Dk-ban.

A menedzsment részéről Pákay Péter elárulta, közeledtek az álláspontok az MTSZ-szel.

A március 6-án és 7-én sorra kerülő debreceni selejtezőben a magyarok a belga válogatottat fogadják, a párharc győztese a világ legjobb együtteseivel küzdhet meg a novemberi, 18 csapatos madridi Dk-döntőben.

Az évkezdetről a nyíregyházi teniszező felidézte, remekül sikerült a felkészülése, napi három-négy óra tenisz mellett sok futó- és kondiedzéseket tartott neki két edzője, Jancsó Miklós és Nagy Zoltán.

„A legnagyobb változás a szervámban figyelhető meg, nagyobb százalékban és sebességgel ütöm be az első adogatásokat. Az Australian Open előtt elkezdett fájni a jobb bokám, vissza is léptem egy challengertornától, de a sok kezelésnek köszönhetően Melbourne-ben már nem zavart a mozgásban” – mondta az MTI-nek Fucsovics Márton, aki az Australian Open nyolcaddöntőjében szettelőnyről kapott ki a 20-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federertől.

Nagy Zoltán elmesélte, a meccs előtt főként a svájci szupersztár ritmusváltásaira hívták fel tanítványuk figyelmét.

„Az első szettben ez működött is, aztán kiütközött az, hogy Marci első éjszakai mérkőzését vívta az openen, és szokatlanok voltak számára a hűvösebb körülmények” – tette hozzá.

Az MTK játékosa a közeljövőről szólva kifejtette, februárban Rotterdamban – itt a selejtezőben indul –, Marseille-ben, majd Dubaiban versenyez, aztán jöhetnek márciusban a nagy amerikai versenyek Indian Wellsben és Miamiban.

Legfrissebb hírek

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Bardóczky Kornél megnevezte, kik készülhetnek az osztrákok elleni Dk-párharcra

Tenisz
2025.08.14. 16:05

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Szeles Mónikának a betegsége új kezdetet jelent

Tenisz
2025.08.12. 17:09

Megszületett Rafael Nadal második gyermeke

Tenisz
2025.08.09. 15:53

Visszalépett a US Opentől a női világranglista 12. helyezettje

Tenisz
2025.08.09. 09:05
Ezek is érdekelhetik