Tenisz: Debrecenben rendezhetik meg a WTA-versenyt

K. R.K. R.
Vágólapra másolva!
2020.01.20. 18:59
null
A WTA honlapja szerint Debrecenben lesz a februári WTA-torna
A WTA honlapja szerint februárban Budapest helyett Debrecenben rendezik meg a magyarországi WTA-tenisztornát február 17. és 23. között.

Eddig csupán sajtóhírek szóltak arról, hogy Győrben és Debrecenben érdeklődtek a Magyar Teniszszövetség vezetői, ám immár a női versenyekért felelős WTA hivatalos honlapján is Debrecen szerepel helyszínként, valószínűleg a Főnix Csarnok lehet a befutó, ahol márciusban Davis-kupát rendeznek. Természetesen kerestük a szövetség illetékeseit, ám egyelőre nem reagáltak.

Az előzetes nevezések alapján a kazah Jelena Ribakina lehet az első kiemelt, a második pedig a legutóbbi két év bajnoka, a belga Alison Van Uytvanck. Legjobb női teniszezőnk, Babos Tímea a Nemzeti Sportnak nemrég elárulta, ő is a Hungarian Ladies Openre adta be a nevezési szándékát a határidőig, mert szeretne magyar közönség előtt pályára lépni, ám azt akkor még ő sem tudta megmondani, hol lesz az esemény...

Legfrissebb hírek

Bondár Anna döntőbe jutott Hamburgban

Tenisz
2025.07.19. 16:29

Bondár Anna drámai csatában legyőzte az első kiemeltet, és már elődöntős Hamburgban

Tenisz
2025.07.18. 19:43

Gálfi Dalma és Bondár Anna is bejutott a második fordulóba Hamburgban

Tenisz
2025.07.15. 13:08

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
2025.07.10. 11:57

Gálfi Dalma nyolcaddöntőbe jutott Svédországban

Tenisz
2025.07.08. 16:33

Fucsovics javított a tenisz-világranglistán, Marozsán maradt az 58. helyen

Tenisz
2025.06.23. 10:16

Szabalenka kiesett, a selejtezőből érkező kínai viszont döntőzhet Berlinben

Tenisz
2025.06.21. 16:06

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára ’s-Hertogenboschban

Tenisz
2025.06.09. 15:49
Ezek is érdekelhetik