A brit játékos múlt év eleji csípőműtétjét követően júniusban tért vissza az ATP-körversenyre, majd októberben megnyerte az antwerpeni tornát. Ezt követően a novemberi Davis-kupán egy mérkőzést még játszott, ám sérülés miatt nem tudta befejezni a versenyt.
Akkor úgy tűnt, ezt az évet egészségesen kezdi, ám az operációból adódó zúzódásai miatt előbb a Miamiba tervezett edzőtáborát, majd az ATP-kupa- és az Australian Open-szereplését is lemondta abban bízva, hogy februárban, Montpellier-ben ismét ütőt ragadhat.
„A csontsérülésem lassabban gyógyul, mint azt elsőre gondoltam, így sem a franciaországi versenyen, sem Rotterdamban nem tudok játszani februárban. Semmit nem szeretnék elsietni, hallgatni fogok a testemre és csak akkor lépek ismét pályára, ha eljön az ideje” – fogalmazott a 32 éves, háromszoros Grand Slam-tornagyőztes Murray a BBC-nek.
A skót játékos a tavalyi ausztrál nyílt bajnokságon még azt mondta, folyamatos fájdalmai miatt visszavonul, de a második csípőműtétje után végül vissza tudott térni.