WTA-vb: a beugró Bertens legyőzte a világelső Bartyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.29. 15:06
Kiki Bertens, aki tartalékként ugrott be, legyőzte a világelső Ashleigh Bartyt kedden a Sencsenben zajló női tenisz-világbajnokságon.

A holland játékos a vállsérülés miatt visszalépő japán Oszaka Naomit pótolta a Piros csoport második fordulójában vívott meccsen, amelyen a Roland Garros-címvédő Bartynak meglepetésre a szettelőny is kevés volt a diadalhoz.

A 27 éves Bertens öt vereség után tudta legyőzni ausztrál riválisát, aki sikere esetén már elődöntősnek mondhatta volna magát.

Petra Kvitová a második mérkőzésén is vereséget szenvedett. A kétszeres wimbledoni bajnok cseh játékos a nyitó körben Oszakától kapott ki három szettben, kedden pedig a svájci Belinda Benciccsel szemben maradt alul, ugyancsak döntő játszmában.

A Piros csoport nyílt a továbbjutás szempontjából, még mind a négy versenyben lévő játékosnak van esélye bekerülni az elődöntőbe. Csütörtökön Kvitová–Barty és Bencic–Bertens találkozókra kerül sor.

A vb-n a két négyesből az első két-két teniszező kerül a legjobb négy közé.

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, SENCSEN (14 000 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
PIROS CSOPORT
Kiki Bertens (holland, 9.)–Ashleigh Barty (ausztrál, 1.) 3:6, 6:3, 6:4
Belinda Bencic (svájci, 7.)–Petra Kvitová (cseh, 6.) 6:3, 1:6, 6:4
A csoport állása: 1. Bertens 1/0 (2:1), 2. Barty és Bencic 1/1 (3:3), 4. Kvitová 0/2

A WTA honlapja szerint a végelszámolásnál elsősorban a több győzelem számít, amennyiben egy vagy több játékosnál ez azonos, akkor az végez előrébb, aki több mérkőzést játszott.

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
11 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
21 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
21 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik