Tenisz: Balázs és Piros is készül a visszatérésre

Vágólapra másolva!
2019.10.11. 11:43
A Davis Kupa-válogatott két teniszezője, Balázs Attila és Piros Zsombor egyaránt felépült sérüléséből, és készül a visszatérésre.

A világranglistán 135. Balázs legutóbb egy hónapja, az ukránok ellen 3–2-re megnyert budapesti DK-osztályozón játszott, melynek utolsó mérkőzésén kétnapos csatában gyűrte le ellenfelét. Azóta viszont talpsérülés hátráltatta.

„A Davis Kupa után egy hónapot hagytam ki, de már minden rendben van. Ha felférek az október 21-én kezdődő bécsi torna selejtezős táblájára, akkor ott indulok, utána Pozsonyban lesz egy challenger-versenyem. Ezt követően még egy tornát tervezek ebben az évben” – jelentette ki a szövetség honlapján.

A 31 éves teniszező arról a korábban megfogalmazott céljáról, hogy ranglistás helyezése révén felférjen a januári Australian Open főtáblájára, elmondta:

„Mivel a pontszerző időszakból kimaradt ez az egy-másfél hónap, így vérmes reményeim nincsenek. Örülnénk, ha sikerülne, de ha mégsem, akkor sem dőlünk a kardunkba, és megyünk tovább. Azt, hogy a melbourne-i kvaliban elindulok-e, nem tudom megmondani.”

Az ATP-rangsor 415. helyén álló Piros Zsombor részleges bokaszalag-szakadást szenvedett a szeptemberi Davis Kupa-találkozó előtt, így csak a pálya mellől biztatta társait a Sport11 Központban.

„Kőkeményen edzek, túlvagyok a rehabilitáción, és szerencsére minden rendben van a bokámmal. Érzem, hogy kezdek formába lendülni” – fejtette ki a 19 éves Piros, aki a következő hetekben kisebb csehországi és tunéziai tornákon indul.

Legfrissebb hírek

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
1 órája

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37

Gálfi után Bondár is továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 13:15

Gálfi legyőzte cseh ellenfelét, továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 10:23
Ezek is érdekelhetik