US Open: királynőként ünneplik Andreescut Kanadában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.08. 17:20
Bianca Andreescut királynőként ünneplik Kanadában, miután szombaton megnyerte a női egyes döntőjét az Amerikai nemzetközi teniszbajnokságon.

„Az új királynő” – áll a francia nyelvű Le Journal De Montréal című újság címlapján, amelyen a 19 éves játékos látható, amint megcsókolja a US Open trófeáját.„Az új királynő” – áll a francia nyelvű Le Journal De Montréal című újság címlapján, amelyen a 19 éves játékos látható, amint megcsókolja a US Open trófeáját.

„QUEEN B!” – olvasható a Toronto Star címoldalán, szinte ugyanazzal a fényképpel.

„Bianca jókorát harapott a Nagy Almából” – utalt New York város becenevére a Times Colonist címlapja.

Az észak-amerikai országban az emberek többsége egy évvel ezelőtt még egyáltalán nem hallott a fiatal teniszezőről, szombat óta viszont úgy ünneplik, mint az első kanadai, aki Grand Slam-tornát nyert egyesben. Eugenie Bouchard 2014-ben, Milos Raonic 2016-ban volt döntős Wimbledonban, de a győzelem egyiküknek sem jött össze. Korábban még arra sem volt példa, hogy valaki az első főtáblás szereplését tornagyőzelemmel zárja a US Openen.

A román bevándorlók gyermekeként született Andreescu a tavalyi évet a világranglista 178. helyén zárta, az amerikai nyílt bajnokságot a 15. pozícióban kezdte, hétfőtől pedig ötödik lesz, miután a fináléban két szettben legyőzte Serena Williamst. Idén Indian Wellsben és Torontóban is tornát nyert, eddig 34/4-es győzelmi mutatóval büszkélkedhet a szezonban, március óta veretlen, a világranglistán a legjobb tíz között lévő ellenfeleit pedig mind a nyolcszor legyőzte.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
6 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
17 órája

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik