Tenisz: Oszaka az első tornáját nyerte Japánban

Vágólapra másolva!
2019.09.22. 12:27
A japán Oszaka Naomi nyerte meg a 823 ezer dollár (247 millió forint) összdíjazású oszakai kemény pályás női tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben magabiztosan verte az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát.

A 21 éves bajnok előzőleg 2016-ban és tavaly is kikapott a szülővárosában rendezett verseny döntőjében, s most az első tornáján diadalmaskodott Japánban.

Oszaka a negyedik trófeáját emelhette a magasba, ebből két alkalommal Grand Slam-győzelmet ünnepelhetett.

A nyolcaddöntőben Babos Tímeát búcsúztató cseh Karolína Muchová nyerte meg a 250 ezer dollár (74.8 millió forint) összdíjazású szöuli kemény pályás női tornát. A világranglista 45. helyezettje a vasárnapi döntőben csak két játékot veszített a 48. helyen álló lengyel Magda Linette ellen. A 23 éves Muchová pályafutása első WTA-trófeáját szerezte meg.

TENISZ
WTA-TORNA, OSZAKA (823 000 dollár, kemény pálya)

EGYES, DÖNTŐ
Oszaka (japán, 1.)–Pavljucsenkova (orosz) 6:2, 6:3

WTA-TORNA, SZÖUL (250 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
Muchová (cseh, 3.)–Linette (lengyel, 4.) 6:1, 6:1

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik