Tenisz: Babosék párosa sikerrel vette az első akadályt

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.06. 21:46
Babos Tímea az észt Anett Kontaveit oldalán 7:6, 6:3-ra legyőzte a nyolcadik kiemelt Lucie Hradecká, Andreja Klepac cseh, szlovén kettőst a torontói kemény pályás tenisztorna női páros versenyének első fordulójában.

Babosék az első játszmát egyszerűbb úton is megnyerhették volna, mint rövidítésben, de 6:5-nél nem tudták kiszerválni a szettet. A tie-breakben 5–3 után még egyenlítettek Hradeckáék, a magyar, észt páros azonban újabb két ponttal befejezte a játszmát (7:6, 7–5).

A második felvonásban Babosék elveszítették az első két adogatásukat, ám közben háromszor is elvették a cseh, szlovén duóét, így 5–2-re is vezettek már, s innen nem engedték ki a kezükből a győzelmet.

A találkozó 1 óra 19 percig tartott.

Babosék a második fordulóban a Darija Jurak, María José Martínez Sánchez horvát, spanyol kettőssel csapnak össze.

Babos e heti partneréről, Anett Kontaveitről érdemes megemlíteni, hogy egyesben az első fordulóban megverte Marija Sarapovát.

WTA-TORNA, TORONTO (2 830 000 dollár, kemény pálya)
PÁROS, 1. FORDULÓ

Babos, Kontaveit (magyar, észt)–Hradecká, Klepac (cseh, szlovén, 8.) 7:6 (7–5), 6:3

Legfrissebb hírek

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
1 órája

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
17 órája

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00
Ezek is érdekelhetik