Wimbledon: bírálják Djokovicsot Ivanisevic miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.04. 17:25
Több bírálat is érte hazájában a világelső szerb teniszezőt, Novak Djokovicsot, mert a horvát Goran Ivanisevicet is bevette az edzői stábjába a wimbledoni torna idejére.

Vannak lapok, amelyek „botrányosnak” tartják az együttműködést, mivel az 1990-es évek balkáni háborújában a két ország hadban állt egymással.

A korábbi NBA-játékos, Darko Milicsics szerint Djokovics megsértette saját szurkolóit, mivel közöttük vannak olyanok, akiket a háborúban inzultus ért vagy elveszítették szeretteiket.

Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök békülékenyebb hangnemet használt. Úgy véli, országának jó, ha Djokovics jó kapcsolatban van Ivaniseviccsel, és így a múltbéli konfliktusokat könnyebb leküzdeni.

Szerbiában akkor is bírálták Djokovicsot, amikor a tavalyi labdarúgó-világbajnokság alatt közölte, hogy miután a szerb válogatott kiesett, a horvátoknak szurkol majd.

Ivanisevic úgy nyilatkozott a szerb médiában, hogy váratlanul érte a felkérés, amely szerinte is szokatlan. A wimbledoni teniszbajnokságon címvédésre készülő Djokovics – akinek édesanyja Horvátországban született – jelezte: mind a ketten olyan országból érkeztek, amelyet úgy hívtak, Jugoszlávia.

Amikor kissrác voltam, és elkezdtem teniszt nézni, láttam Goran Pete Sampras elleni meccsét. Akkor mindenki Ivanisevicnek szurkolt a mi régiónkban” – fogalmazott Djokovics.

A 32 éves világelső Facebook-oldalán jelentette be, hogy a 2001-es wimbledoni bajnok segíteni fogja őt a mostani torna ideje alatt, és hozzátette, reményei szerint az együttműködésük a jövőben is folytatódik majd.

Ivanisevic – aki 1992-ben, 1994-ben és 1998-ban is döntős volt Wimbledonban – a Djokovics felkészülését hosszú ideje irányító szlovák Marián Vajdával dolgozik közösen.

Legfrissebb hírek

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Szeles Mónikának a betegsége új kezdetet jelent

Tenisz
2025.08.12. 17:09

Megszületett Rafael Nadal második gyermeke

Tenisz
2025.08.09. 15:53

Visszalépett a US Opentől a női világranglista 12. helyezettje

Tenisz
2025.08.09. 09:05

A bajnokcsináló – sztárportré Darren Cahillről

Képes Sport
2025.08.07. 15:02
Ezek is érdekelhetik