Tenisz: Babos Kaliforniában is Michael Joyce-szal készül majd

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 16:04
null
Babos Tímea felkészülését Kaliforniában is Michael Joyce segíti (Fotó: Zádor Péter)
A wimbledoni tenisztorna után Kaliforniában is Michael Joyce irányítása mellett készül majd Babos Tímea, minderről a játékos maga beszélt a molcsapat.hu-n.

 

Babos Tímea párosban elődöntőig jutott Wimbledonban, elmondása szerint az eredmény és a korábbi világelső, Michael Joyce-szal közös munka egyaránt jót tesz az önbizalmának.

„Élvezem az edzéseket, mindig is szerettem keményen dolgozni, vannak céljaim, szóval bízom benne, hogy elindulok felfelé. A páros sikerek segítik az egyénimet is, tényleg izgatottan várom az év hátralévő részét. A hét végén indulok Amerikába, Michaellel fogok készülni Kaliforniában az első versenyre. Jól érzem magam vele, jó edzéseket végzünk együtt, egyelőre ennyi a biztos” – idézte Babost a weboldal.

A párosban kétszeres Grand Slam-győztes Babos a szezon elején bontott szerződést Nikola Horvattal, azóta édesapja, Babos Csaba segítette. Már a Roland Garroson arról beszélt, hogy a füves pályás szezonban egy ismert szakemberrel készül majd.

A 46 esztendős Joyce 2004 és 2011 között Marija Sarapova trénere volt, együtt nyertek három Grand Slam-trófeát, az orosz klasszis a világelsőségig menetelt. Idén áprilisig a kanadai Eugenie Bouchard edzői stábjának vezetője volt.

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
1 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
7 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
9 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.10. 23:36
Ezek is érdekelhetik