Wimbledon: egy ágon Nadal és Federer; Fucsovics osztrák ellenfelet kapott

Az egyesben egyetlen magyar főtáblás, Fucsovics Márton a világranglistán 105. Dennis Novakkal találkozik az első fordulóban – korábban még egyszer sem játszottak egymással. A mérkőzés győztese a második körben a Frances Tiafoe (amerikai)–Fabio Fognini (olasz, 12.) meccs győztesével játszik.
A világelső Djokovics Philipp Kohlschreiberrel kezd, akivel eddig tizenkétszer találkozott karrierje során, és tízszer legyőzte. Idén háromszor meccseltek, Indian Wellsben a ranglistán 57. német játékos győzött, Monte-Carlóban és Rómában salakon viszont a szerb. Djokovics a nyolcaddöntőben Gaël Monfilsszal, a negyeddöntőben Sztefanosz Cicipasszal, az elődöntőben pedig tavalyi finálés ellenfelével, Kevin Andersonnal nézhet szembe.
Rafael Nadal – aki a selejtezőből feljutó Szugita Juicsivel kezd – a második fordulóban Nick Kyrgiosszal találkozhat, Roger Federer a dél-afrikai Lloyd Harris ellen kezd a főtáblán. A spanyol és a svájci klasszis az elődöntőben csaphat össze, ha mindketten eljutnak odáig.
A kiemelések alapján így alakulhatnak a férfi egyes negyeddöntői:
A női világelső Ashleigh Barty Cseng Szaj-szaj ellen kezd a főtáblán, a kiemelés alapján a negyeddöntőben a címvédő Angelique Kerberrel – akinek honfitársa, Tatjana Maria lesz az első ellenfele – találkozhat. A selejtezőből feljutó 15 éves amerikai tehetség, Cori Gauff a 39 esztendős Venus Williamsszel csap össze az első fordulóban.
A női párosok versenyében az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar, francia kettős az amerikai Jessica Pegula, Maria Sánchez duóval kezd, míg az ugyancsak főtáblás Stollár Fanny – a tunéziai Onsz Dzsabúr oldalán – a negyedik helyen kiemelt Gabriela Dabrowski, Hszü Ji-fan kanadai, kínai duóval mérkőzik.
A férfi párosok között Fucsovics Mártonra és partnerére, a litván Ricardas Berankisra a hatodikként rangsorolt Nikola Mektic, Franko Skugor horvát kettős vár.
| Djokovics (szerb, 1.)–Kohlschreiber (német) |
| Kudla (amerikai)–Dzsaziri (tunéziai) |
| Gulbis (lett)–L. Mayer (argentin) |
| Hurkacz (lengyel)–Lajovics (szerb, 32.) |
| Auger-Aliassime (kanadai, 19.)–Pospisil (kanadai) |
| Dimitrov (bolgár)–Moutet (francia) |
| Sonego (olasz)–Granollers (spanyol) |
| Humbert (francia)–Monfils (francia, 16.) |
| Medvegyev (orosz, 11.)–Lorenzi (olasz) |
| Carreno-Busta (spanyol)–Popyrin (ausztrál) |
| Chardy (francia)–Klizan (szlovák) |
| Klahn (amerikai)–Goffin (belga, 21.) |
| Edmund (brit, 30.)–Munar (spanyol) |
| Majchrzak (lengyel)–Verdasco (spanyol) |
| Arnaboldi (olasz)–Karlovic (horvát) |
| Fabbiano (olasz)–Cicipasz (görög, 7.) |
| Anderson (dél-afrikai, 4.)–Herbert (francia) |
| Tipszarevics (szerb)–Nisioka (japán) |
| Seppi (olasz)–Jarry (chilei) |
| Copil (román)–Pella (argentin, 26.) |
| Wawrinka (svájci, 22.)–Bemelmans (belga) |
| Stebe (német)–Opelka (amerikai) |
| Kovalík (szlovák)–Haase (holland) |
| Gunneswaran (indiai)–Raonic (kanadai, 15.) |
| Hacsanov (orosz, 10.)–Kvon Szun Vu (dél-koreai) |
| Giron (amerikai)–López (spanyol) |
| Darcis (belga)–M. Zverev (német) |
| Gojowczyk (német)–Bautista (spanyol, 23.) |
| Paire (francia, 28.)–Londero (argentin) |
| Carballes Baena (spanyol)–Kecsmanovics (szerb) |
| Cuevas (uruguayi)–Dzumhur (bosnyák) |
| Vesely (cseh)–A. Zverev (német, 6.) |
| Thiem (osztrák, 5.)–Querrey (amerikai) |
| Garín (chilei)–Rubljov (orosz) |
| Dellien (bolíviai)–Millman (ausztrál) |
| Andreozzi (argentin)–Györe (szerb, 31.) |
| Simon (francia, 20.)–Caruso (olasz) |
| Ucsijama (japán)–Sandgren (amerikai) |
| Fucsovics (magyar)–Novak (osztrák) |
| Tiafoe (amerikai)–Fognini (olasz, 12.) |
| Cilic (horvát, 13.)–Mannarino (francia) |
| Sousa (portugál)–Jubb (brit) |
| Delbonis (argentin)–D. Evans (brit) |
| J. Ward (brit)–Baszilasvili (grúz, 18.) |
| Shapovalov (kanadai, 29.)–Berankis (litván) |
| Tomic (ausztrál)–Tsonga (francia) |
| Kyrgios (ausztrál)–Thompson (ausztrál) |
| Szugita (japán)–Nadal (spanyol, 3.) |
| Nisikori (japán, 8.)–Monteiro (brazil) |
| Istomin (üzbég)–Norrie (brit) |
| Johnson (amerikai)–Ramos (spanyol) |
| Cecchinato (olasz)–Minaur (ausztrál, 25.) |
| Berrettini (olasz, 17.)–Albot (moldovai) |
| Fritz (amerikai)–Berdych (cseh) |
| Andújar (spanyol)–Kudrjavcev (orosz) |
| Ruud (norvég)–Isner (amerikai, 9.) |
| Coric (horvát, 14.)–Bedene (brit) |
| Struff (német)–Bagdatisz (ciprusi) |
| Köpfer (német)–Krajinovics (szerb) |
| Ebden (ausztrál)–Schwartzman (argentin, 24.) |
| Pouille (francia, 27.)–Gasquet (francia) |
| Bublik (kazah)–Barrere (francia) |
| Clarke (brit)–Rubin (amerikai) |
| Harris (dél-afrikai)–Federer (svájci, 2.) |
| Barty (ausztrál, 1.)–Cseng Szaj-szaj (kínai) |
| Kuznyecova (orosz)–Van Uytvanck (belga) |
| Dart (brit)–McHale (amerikai) |
| Haddad Maia (brazil)–Muguruza (spanyol, 26.) |
| Vekic (horvát, 22.)–Riske (amerikai) |
| Kerkhove (holland)–Jorovics (szerb) |
| Vögele (svájci)–Kanepi (észt) |
| Pavljucsenkova (orosz)–Bencic (svájci, 13.) |
| S. Williams (amerikai, 11.)–Gatto-Monticone (olasz) |
| Juvan (szlovén)–Kr. Plísková (cseh) |
| Badosa (spanyol)–Flink (orosz) |
| Ruse (román)–Görges (német, 18.) |
| Suárez-Navarro (spanyol, 30.)–Stosur (ausztrál) |
| Sarapova (orosz)–Parmentier (francia) |
| Kozlova (ukrán)–Davis (amerikai) |
| Maria (német)–Kerber (német, 5.) |
| Bertens (holland, 4.)–Minella (luxemburgi) |
| Rogyionova (orosz)–Townsend (amerikai) |
| Siegemund (német)–Swan (brit) |
| Strycová (cseh)–Curenko (ukrán, 32.) |
| Mertens (belga, 21.)–Ferro (francia) |
| Petkovic (német)–Niculescu (román) |
| Zidansek (szlovén)–Bouchard (kanadai) |
| Lapko (fehérorosz)–Vang Csiang (kínai, 15.) |
| Stephens (amerikai, 9.)–Bacsinszky (svájci) |
| Vang Jafan (kínai)–Martincová (cseh) |
| Alekszandrova (orosz)–Siniaková (cseh) |
| Bogdan (román)–Konta (brit, 19.) |
| Anisimova (amerikai, 25.)–Cirstea (román) |
| Linette (lengyel)–Kalinszkaja (orosz) |
| Gyjacsenko (orosz)–Mladenovic (francia) |
| Dzsabur (tunéziai)–Kvitová (cseh, 6.) |
| Szvitolina (ukrán, 8.)–Gavrilova (ausztrál) |
| Gaszparjan (orosz)–Friedsam (német) |
| Bouzková (cseh)–Barthel (német) |
| Pera (amerikai)–Szakkari (görög, 31.) |
| Martic (horvát, 24.)–Brady (amerikai) |
| Potapova (orosz)–Teichmann (svájci) |
| Collins (amerikai)–Dijasz (kazah) |
| Ahn (amerikai)–Sevastova (lett, 12.) |
| Vondrousová (cseh, 16.)–Brengle (amerikai) |
| Muchová (cseh)–Krunics (szerb) |
| McNally (amerikai)–Watson (brit) |
| Rogers (amerikai)–Kontaveit (észt, 20.) |
| Hszie Szu-vej (tajvani, 28.)–Ostapenko (lett) |
| Jakupovic (szlovén)–Flipkens (belga) |
| Schmiedlová (szlovák)–Puig (Puerto Ricó-i) |
| Csu Lin (kínai)–Ka. Plísková (cseh, 3.) |
| Halep (román, 7.)–Szasznovics (fehérorosz) |
| Buzarnescu (román)–Pegula (amerikai ) |
| Cornet (francia)–Azarenka (fehérorosz) |
| Tomljanovic (horvát)–Kaszatkina (orosz, 29.) |
| Keys (amerikai, 17.)–Kumkhum (thaiföldi) |
| Hercog (szlovén)–Kuzmová (szlovák) |
| V. Williams (amerikai)–Gauff (amerika) |
| Rybáriková (szlovák)–Szabalenka (fehérorosz, 10.) |
| Wozniacki (dán, 14.)–Sorribes (spanyol) |
| Kudermetova (orosz)–Bonaventure (belga) |
| Peterson (svéd)–Wickmayer (belga) |
| Csang Suaj (kínai)–Garcia (francia, 23.) |
| Kenin (amerikai, 27.)–Sharma (ausztrál) |
| Jasztremszka (ukrán)–Giorgi (olasz) |
| Swiatek (lengyel)–Golubic (svájci) |
| Putyinceva (kazah)–Oszaka (japán, 2.) |

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben






