Tenisz: Magyarország pályázik a Fed-kupa-döntő rendezésére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.05. 18:53
null
Richter Attila főtitkár bizakodva várja az eredményhirdetést (Fotó: Koncz György)
A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) a magyar kormány támogatásával megpályázta a Fed-kupa döntőjének 2020 és 2022 közötti megrendezését.

 

Az MTSZ honlapján Richter Attila főtitkár azt mondta: a Fed-kupa lebonyolítási rendszere éppen most alakul át, így a jövő évtől 12 csapatos döntőben vetélkednek majd a különböző válogatottak a végső győzelemért.

„Ez a torna lesz a női tenisz egyik csúcseseménye, amelyet nézők tíz- és százmilliói követnek majd világszerte a közvetítéseken keresztül, tízezrek pedig a helyszínen. Ez nagyon nagy hírverést jelent a rendező városnak és a rendező ország teniszének is” – tette hozzá.

Elmondta, miután tudomást szereztek a Nemzetközi Teniszszövetségtől (ITF) arról, hogy helyszínt keresnek az első ilyen Fed-kupa-döntőnek, elkezdték az egyeztetéseket a kormányzattal, hogy megpályázhassák az eseményt.

„Miután meghívtak minket is a pályázó országok közé, a magyar kormány támogatásával benyújtottuk elképzelésünket az ITF-nek a szükséges garanciákkal, most pedig bizakodva várjuk az eredményt” – ismertette a főtitkár.

A sportvezető kiemelte, több hónapos előkészítő munka eredménye lett az a pályázati anyag, amelyről prezentációt tartottak hétfőn Párizsban az ITF illetékeseinek. A pályázati anyagnak nagyon pozitív visszhangja volt – tette hozzá.

A főtitkár megjegyezte, nagyon erős mezőnyben kellett helytállniuk, mivel több nagyváros, például Varsó, Isztambul és Chicago is pályázott a rendezésre.

Döntés a következő napokban várható.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik