Tenisz: Babos remek játékkal a nyolc között Ilkleyben

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.06.20. 15:11
null
Babos a nyolc egyetlen játékot vesztett (Fotó: AFP)
Babos Tímea bejutott a negyeddöntőbe az angliai Ilkleyben zajló, 100 ezer dollár (29 millió forint) összdíjazású füves pályás női tenisztornán. A világranglista 139. helyén álló magyar játékos a holland Lesley Kerkhove (202.) szerdai búcsúztatása után a csütörtöki nyolcaddöntőben 53 perc alatt kiütötte a hetedik helyen kiemelt kínai Lin Csut (104.).

A magyar lány jól kezdte kínai ellenfele ellen a mérkőzést: hiszen semmire hozta a saját első szerváját, igaz, aztán a kínai is ugyanígy semmire hozta a sajátját, ám számára itt nagyjából véget értek a sikerélmények ezen a csütörtökön.

Babos ugyanis továbbra is magabiztosan hozta saját adogatójátékait – Lin egyszer sem tudott egynél több pontot csinálni ilyenkor –, s fogadóként is remekül játszott, így mindössze 23 perc alatt 6:1-re nyerte az első játszmát.

A második még simább volt, igaz, néhány perccel hosszabb, mert ekkor a kínai jobban megnehezítette Babos dolgát adogatásai elvételével, ám siker nem koronázta erőfeszítéseit, vagyis a magyar lány mindhárom szervajátékát megszerezte a kínainak, sajátjait pedig biztosan szállította, így 31 perc alatt 6:0-ra behúzta a második játszmát is.

A legjobb nyolc között Babos ellenfele az első helyen kiemelt szlovák, Magdalena Rybariková és a brazil Beatriz Haddad Maia mérkőzésének a győztese lesz

TENISZ, ITF-VERSENY, ILKLEY
NYOLCADDÖNTŐ

Babos Tímea–Lin Csu (kínai, 7.) 6:1, 6:0

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a varsói tenisztornán

Tenisz
1 órája

De Minaur győzelmével ért véget a washingtoni tenisztorna

Tenisz
2025.07.28. 09:44

Udvardy Panna ismét két szettben nyert Palermóban

Tenisz
2025.07.24. 20:34

Udvardy Panna csak két játékot engedett ellenfelének, akivel vasárnap még együtt ünnepelt

Tenisz
2025.07.22. 21:41

„Mindenképp pozitívan értékelem a szereplésemet” – Bondár Anna a két elveszített hamburgi döntő után

Tenisz
2025.07.21. 21:06

Rá sem lehet ismerni a 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williamsre – fotó

Tenisz
2025.07.21. 15:23

Bondár már 59. a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.21. 09:02

Udvardy Pannáék nyerték meg a páros döntőt Jászvásáron

Tenisz
2025.07.20. 16:18
Ezek is érdekelhetik