Roland Garros: Thiem legyőzte Djokovicsot, újra döntős!

KLEIN RON (Párizs)/NSOKLEIN RON (Párizs)/NSO
Vágólapra másolva!
2019.06.08. 16:05
null
Thiem legyőzte Djokovicsot, megismétlődik a 2018-as döntő a Roland Garroson (Fotó: AFP)
Megismétlődik a tavalyi döntő a Roland Garroson: az osztrák Dominic Thiem lesz a spanyol Rafael Nadal ellenfele azt követően, hogy a szombatra átnyúló elődöntőben öt szettben legyőzte a világelső szerb Novak Djokovicsot.

 

A pénteken elkezdett meccsen a tavalyi döntős Thiem kezdett jobban, aki az egymás elleni nyolc találkozóból eddig csupán kettőt nyert meg – speciel az egyiket a 2017-es Garroson.

A simán, 6:2-re hozott első felvonás után a szerb egy küzdelmesebb játszmában a végén brékelve 6:3-mal egyenlített, de a mai folytatást 1:3-ról várta, ráadásul Thiem következett adogatóként. Ezzel el is lépett 4:1-re, és bár Djokovics innen egyenlített, sőt, két labdája is volt az 5:4-es vezetéshez, ezekkel élni nem tudott, az osztrák pedig 6:5-ös vezetésénél fogadóként a negyedik játszmalabdájával újra előnybe került (7:5).

A negyedik szettben 1:1 után a fogadók kerültek előnybe, sorozatban három brék volt, ebből a szerb jött ki jobban, és hamar elhúzott 4:2-re, de ezt követően Thiem nyert meg egyhuzamban három gémet. Volt még egy csavar a játszmában, ezúttal Djokovics húzott be három játékot, amivel kiharcolta a döntő felvonást (5:7).

Itt újra az osztrák került előnybe, 4:1-es vezetésénél, 40:40-nél pedig újra jött az esőszünet, a folytatásnál Djokovics hiába reklamált (jogosan) outot, a székbíró jónak minősítette Thiem ütését, így bréklabdához került utóbbi. A szerb ennek ellenére megfordította a gémet, egy brék után pedig az egyenlítésért adogathatott – hiába. Thiem 5:3-as előnyénél 40:15-nél két meccslabdához jutott, de Djokovics ekkor sem adta fel, újra brékelt, és adogatóként ekkor már egyenlíteni tudott (5:5)! Fordítani viszont már nem, mert az osztrák simán hozta a következő szerváját, és fogadóként a harmadik meccslabdájával már élt (7:5)!

Novak Djokovics vereségével elszalasztotta a lehetőségét, hogy mind a négy GS-tornán címvédő legyen, a tavalyi Roland Garros óta 26 győzelem jött össze sorozatban számára, a mostani vereségig.

Tavaly a döntőben Nadal 6:4, 6:3, 6:2-re megverte Thiemet, és 11. alkalommal nyerte meg a Roland Garrost. Ha vasárnap is diadalmaskodik a spanyol, az nem lesz tucatsiker...

ROLAND GARROS, PÁRIZS (42 661 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Thiem (osztrák, 4.)–Djokovics (szerb, 1.) 6:2, 3:6, 7:5, 5:7, 7:5
KORÁBBAN
Nadal (spanyol, 2.)–Federer (svájci, 3.) 6:3, 6:4, 6:2

A DÖNTŐBEN
Thiem (osztrák, 4.)–Nadal (spanyol, 2.)

Legfrissebb hírek

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Szeles Mónikának a betegsége új kezdetet jelent

Tenisz
2025.08.12. 17:09

Megszületett Rafael Nadal második gyermeke

Tenisz
2025.08.09. 15:53

Visszalépett a US Opentől a női világranglista 12. helyezettje

Tenisz
2025.08.09. 09:05

A bajnokcsináló – sztárportré Darren Cahillről

Képes Sport
2025.08.07. 15:02
Ezek is érdekelhetik