Roland Garros: szürreális mérkőzésen döntős Barty

KLEIN RON (Párizs)KLEIN RON (Párizs)
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 13:01
null
Barty első GS-döntőjére készülhet (Fotó: AFP)
Ashleigh Barty valami egészen valószínűtlen mérkőzésen, három szettben diadalmaskodva a 17 éves Amanda Anisimova ellen jutott be a francia nemzetközi teniszbajnokság döntőjébe, amelyben a cseh Markéta Vondrousová lesz az ellenfele, aki két szettben győzte le Konta Johannát. 

Az idei Roland Garros felfedezettje kétségtelenül a 17 éves amerikai tini, Amanda Anisimova, aki játszmavesztés nélkül masírozott a legjobb négy közé, s az útja során a 11. kiemelt Arina Szabalenka, majd a nyolc között a címvédő, s 3. kiemelt román Simona Halepet is búcsúztatta.

Az Anisimovához hasonlóan első Grand Slam-döntőjéért küzdő ausztrál Ashleigh Barty elleni elődöntő első játékaiban aztán azt hihette a néző, hogy az ifjú tehetség számára a címvédő kiejtése volt a csúcspont: alig 15 perc után ugyanis a 8. kiemelt Barty már 5:0-ra vezetett, s két játszmalabdája volt a 6:0-s első szettért.

A világranglistán 51. helyen álló Anisimova ekkor azonban hihetetlenül összekapta magát, és nemcsak hárította mindkét játszmalabdát, hanem elkezdte egymás után nyerni a gémeket: zsinórban hatot, amikor Barty ismét elvette az adogatását, de végül a rövidítésben Anisimova kiszerválta első játszmalabdáját és megnyerte az első szettet.

S a robogást a második játszmában is folytatta: az első három játszmában pontot sem engedélyezett Bartynak az amerikai tehetség – egyszer semmire vette el az adogatását, kétszer semmire hozta a sajátját, s kilenc perc játék után ezúttal az ő neve mellett állt 3:0 az eredményjelzőn.

A mérkőzés pedig újabb fordulatot tartogatott, ekkor ugyanis varázsütésre Barty tért magához, s most ő kezdett tempós játéknyerésbe, és 12 perc alatt négy játékot nyerve 4:3-ra fordított, Anisimova a labdamenetek között egyre gyakrabban hergelte magát, ám ettől nem sikerült visszatalálnia a nyerő útra a második játszmában, így Barty végül 6:3-mal egyenlített, mindössze 28 perc alatt megnyerve a második szettet.

A szürreális játék a harmadikban játszmában is folytatódott: az első gémben ötször volt 40 egál az állás, akadt, hogy Anisimova parádés keresztfonák ütésére Barty ásszal, válaszolt, és végül zsinórban a hetedik játékot is sikerült az adogató ausztrálnak megnyerni.

Ezt sorozatot azonban az amerikai tini a folytatásban gyorsan lezárta, majd úgy tűnt, egy brékkel ő kezd sorozatépítésbe, ám Barty azonnal visszavette a szervajátékát, 2:2. Ekkor pedig Anisimova játéka a meccsen addig mutatottakhoz képest minden korábbinál jobban szétesett, így az ausztrál végül – némi nehézségek és öt hárított meccslabda után 6:3-ra behúzta a harmadik játszmát, amivel élete első Grand Slam-torna döntőjére készülhet.

A másik elődöntő is hasonló izgalmakat hozott, bár jóval klasszikusabban alakult a mérkőzés: a 26. kiemelt Konta Johanna–Markéta Vondrousová elődöntő első játszmájában Konta kétszer is elvette ellenfele adogatását, amire a cseh lány csak egy brékkel válaszolt, ám a magyar-brit-ausztrál teniszező 5:4-es vezetésénél három játszmalabdát hárítva brékelt, s egyenlített Vondrousová majd egy újabb elvett adogatással 7–5-re hozta a játszmát.

A másodikban mindketten hozták saját első adogatásukat, aztán Konta brékelni tudott és sokáig úgy tűnt, hogy könnyedén behúzza a játszmát is, épp a legrosszabbkor, 5:4-nél remegett meg, s vesztette el a saját szerváját, ami után következett az újabb hozott saját adogatások után a rövidítés, s ebben pedig végül a rövidítéseiből 2019-ből hatból hatot megnyerő Markéta Vondrousová nyert meg így ő is első Garros döntőjére készülhet.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (42 661 000 euró, salak)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Barty (ausztrál, 8.)–Anisimova (amerikai) 6:7 (4–7), 6:3, 6:3
Vondrousová (cseh)–Konta (brit, 26.) 7–5, 7–6 (7–2)

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: „lengyel romboló”; „láncfűrészes mészárlás” – Swiateket ünneplik

Tenisz
2025.07.13. 11:20

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
2025.07.12. 21:32

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Tenisz
2025.07.12. 18:12

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 17:30

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:30

Gálfi nagyot küzdött, de kikapott a 13. kiemelttől Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 14:34

Alcaraz londoni tornagyőzelemmel melegített Wimbledonra

Tenisz
2025.06.22. 17:53
Ezek is érdekelhetik